______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Továbbra is gyárt kombikat a Volvo

hirdetés

Bár a Volvo mostanság egyértelműen SUV fronton bővítette a palettáját, a gyártó nem mond le a kombikról sem. Szerintük komoly kereslet van még erre a karosszéria típusra Európában is.

 

Ha valaki követi a Volvo modellek megjelenését, azokban joggal merül fel a kérdés, hogy vajon tényleg egy lapra tesz fel mindent a gyártó? Az elmúlt időszakban ugyanis csak SUV premierekről és bejelentésekről hallottunk, ráadásul más gyártók is egyre inkább távolodnak el olyan eddig sikeres karosszéria változatoktól is, mint például a kombi. Az ázsiai kézben lévő svéd gyártó azonban most megnyugtatta a kombik szerelmeseit, egészen pontosan a márka globális termékigazgatója, Warren Davidson beszélt egy kicsit erről a témáról.

“Az SUV modellek extrém fontosak nekünk, de nem csak ezekkel foglalkozunk a jövőben”- kezdte a beszámolót Warren, majd megerősítette, hogy továbbra is lesznek kombik a kínálatban, hiszen ezek a kocsik eddig is meghatározták a palettát, lényegében a Volvo örökség részét képezik.

hirdetés

Erik Severinson, a márka stratégiai igazgatója is megerősítette a kijelentést, ráadásul rámutatott arra is, hogy még komoly kereslet van a kombikra Európában is. “Bár a legtöbb konkurensünk menekül ebből a szegmensből, mi azt látjuk, hogy még erős az érdeklődés, komoly piaca van ezeknek a típusoknak Európában”-hangzott az állásfoglalás.

A Volvo tehát megmarad a kombiknál, bár az erős villanyosítási folyamatok miatt jó eséllyel ezek a modellek is nemsokára elektromosok lesznek. Persze, ez nem baj, így is felüdítő érzés lesz a rengeteg elektromos SUV modell között találni egy-két villanyos kombit is a jövőben.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button