______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Története legjobb negyedévét zárta a Rolls-Royce

hirdetés

Bár 2021 eleje még a pandémiáról és a vele járó megszorításokról szólt, nagyon úgy tűnik, hogy ez nem szegte kedvét a Rolls-Royce vásárlóknak. A patinás gyártó minden idők legerősebb évkezdését produkálta idén.

 

A pandémiás helyzet sokakat sodort nehéz helyzetbe, ám a vagyonosabb osztály nagyon úgy tűnik, hogy nem érzi meg annyira a több mint egy éve tartó őrület következményeit. Legalábbis erre engednek következtetni a Rolls-Royce első negyedévre vonatkozó értékesítési adatai.

A BMW tulajdonában álló luxusmárka ugyanis nemes egyszerűséggel története eddigi legerősebb évkezdését produkálta, ami azt jelenti, hogy január elseje és március vége között összesen 1380 darab autót sikerült eladniuk. Ez több mint 60 százalékos növekedés a tavalyi állapotokhoz képest, de egyben erősebb eredmény a 2019-es évkezdésnél is, ami eddig a rekordot képviselte az angol nemesi múlttal rendelkező gyártó életében.

hirdetés

Az is kiderült, hogy a legkeresettebb modell értelemszerűen a Cullinan és a Ghost volt, de szépen teljesítettek a Phantom limitált szériái is, melyek gyakorlatilag a bemutatásuk után szinte azonnal találtak maguknak tulajdonost. Piac tekintetében leginkább az Egyesült Államokban ugrott meg a Rolls népszerűsége, de Kína és az egész ázsiai régió is szépen teljesített a statisztikák szerint.

“A Rolls-Royce Motor Cars erős kezdést produkált 2021-ben, amit ma az első negyedéves értékesítési adatok is tükröznek. Ezek 116 éves történelmünk legmagasabb értékeit jelentik egyben. A rendelések felfutása a teljes palettánkra értendő, de főként a Cullinan és a Ghost sikere érezhető. A kulcsfontosságú piacokon nőttek az eladások, ami miatt a cégünk kiváló állapotban van. Minden okunk megvan bizakodóan tekinteni a 2021-es évre is”- mondta Torsten Muller-Otvos, a márka vezérigazgatója.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button