Flotta

Felelős autóhasználat

Már-már elfogadott tény, hogy az oktatásban megszerzett és a piac által igényelt tudás között jelentős különbség van, hiszen gyorsan változik a világ. EuroFleetes vállalatvezetőkkel beszélgetve megtudtunk, hogy egy újonc munkavállaló átlagosan 50-70%-ban hoz alkalmazható tudást, képességeket magával. Hasonló a helyzet a céges autózás terén is. Egyre több munkavállalónak a vállalati flottás autó az első saját gépjárműve.
Mit tehetünk, hogy a céges autót valójában sajátjának tekintse? Hogyan segíthetjük munkatársainkat a felelős autóhasználat elsajátítására? Mivel érvelhetek a vezetőségnél, hogy megfelelő autót kaphassak a fapados változatok helyett? Munkavállalói szemmel is hasznos muníciókat tartogat írásunk.

 

Vállalati autóhasználat szabályzat

Induljunk a kályhától, vagyis a garázsból. A autóhasználati szabályzat (“car policy”) a vállalati járműpark fundamentuma. Ebben érdemes minden alapvető kérdésre kitérni, és rögzíteni a felelősségi ill. költségviselési szerepeket, mint például: vállalati és magánhasználat, teendők bírság, baleset vagy károkozás esetén, aktív vagy éppen passzív félként (pl.: parkolóban meghúzták az autót).

Rögzítsük, hogy a vállalat hírneve és megítélése szempontjából a járművezetőtől milyen közlekedési morált várunk el, továbbá az autó használatával járó külső, belső tisztaság fenntartása kinek a feladata és költsége.

Autóválasztás kapcsán jelöljük meg a preferált és a kerülendő márkákat is, attól függően, hogy  cégünket milyen márkával szeretnénk párhuzamba hozni; ugyanígy körvonalazzuk a járművek szükséges/opcionális/tiltott felszereltségét is. (Pl.: kötelező a kihangosító, opcionális az automata váltó, tiltott a tuning elem, a sport kivitel.)

A flottázás gazdasági oldala is kardinális kérdés, itt többféle megközelítés létezik. Vannak, akik az autó értékét, vannak, akik a havidíjat határozzák meg. Kiadás oldalról a havidíj a preferáltabb, hiszen ez az, ami érinti vállalatunkat. Ebben az esetben viszont szükséges a futásmennyiséget is figyelembe venni a döntéshozatalnál. A kategóriákat évente szükséges revideálni az ipari áremelkedések miatt. (példa: 2019 év végén egy alsó kategóriás autó 3,5M Ft környékén volt, ez most 2020 telén 4,7M Ft.)

Prémium flottakezelő vállalatként több ügyfelünknek is segítettünk a szabályzat kialakításában. Ha még nincsen szabályzata, kérje segítségünket.

Alapfelszereltség 2020

Talán már alap, hogy 2020-ban legalább hátulra kérünk parkolóradart, esetleg -kamerát is, hogy a városi parkolások koccanás mentesen sikerüljenek. Hasonló a helyzet a bluetooth-szal, és bátorkodunk a telefontükrözést is alapfelszereltségnek kikiáltani, amivel a drága és legtöbbször elavult gyári navigációs szoftvert tudjuk kiváltani. Egy-egy ilyen extra költsége a casco önrész díjával, vagy az elkerült bírság összegével egyenlő. Mi inkább az autóba javasoljuk az extrát, bírság vagy díjfizetés helyett.

Az autóipar a biztonság terén határozottan lépeget előre, a vezetéstámogató (ADAS) rendszerek az elmúlt tíz évben szignifikánsan javították a baleset statisztikákat. Javasoljuk, hogy a hasznosabbak kerüljenek bele a vállalati járművekbe, mert nemcsak a vezetést teszik biztonságosabbá, hanem számos káreseményt tudnak megelőzni. A vezetéstámogató rendszerek előnye, hogy hamarabb ismerik fel az esetleges veszélyeket, mint az ember maga, sőt körültekintő beavatkozással gyorsabban is reagálnak rájuk. Ettől függetlenül még mi vagyunk a felelősek az autónkért, de sokat segít, ha a rendszer például jelzi a holttérben történő eseményeket, vagy távolságtartó tempomatunk segítségével időben kezd el fékezni az autónk.

Az autó megismerése

Ahogy a bevezetőben is írtam, sok embernek a vállalati autó az első járműve, így nekünk kell bevezetni a kollégákat a hétköznapi vezetés rejtelmeibe. Nem elég csak aláíratni velük a szabályzatot, aztán mosolyogva átadni a kulcsot; érdemes legalább 40-50 percet rászánni a következőkre:

  • a konkrét autó kezelésének bemutatása – ebben mi is örömmel segítünk az autó átadásakor – kiemelten rátérve a biztonsági funkciókra (bluetooth, tempomat, radar, kamera stb.),
  • parkolás, tankolás, karbantartási feladatok átbeszélése (üzemanyagkártya, számlák, céges/magán használat szabályai),
  • a sofőr teendője és felelőssége baleset/műszaki hiba/káresemény esetén. Kihez, milyen sorrendben forduljon, stb.

Professzionális tréning – tanpályán

A legnépszerűbb motivációs eszköz az új sofőrök számára a vezetésitechnika-tréning. Kollégáinkat  praktikus a saját vállalati autójával beíratni egy pár órás gyakorlati oktatásra. Többféle tanfolyam létezik, célszerű személyre szabottat választani, például aki sokat pályázik, az a nagy sebességű autópályás feladatokkal edzze magát, akinek a városi alapok nem mennek, az gyakorolja a manőverezési feladatokat. Egy profi tréning díja ismét a bűvös casco önrész árával egyenértékű: ötvenezer forint körül mozog.

Be kell valljuk, már az is nagy lépés lenne a biztonságos közlekedés felé, ha a beépített funkciókat mindenki megtanulná rendszeresen és megfelelően használni. Rengetegszer halljuk: igen, van az autómban bluetooth, csak még nem állítottam be… Tudom, hol a tempomat bekapcsolója, de félek, nem tudom, hogyan lehet kikapcsolni… Pedig… A kézben telefonálás nem csak a 30 000 Ft-os bírság miatt veszélyes, hanem a ráfutásos sávelhagyásos balesetek egyik, ha ugyan nem a legfőbb okozója. A tempomat meg nemcsak nyugodtságot biztosít, hanem az autó fogyasztására is jótékony hatással van. Aki pedig ADAS-funkciókkal felszerelt autóval indul útnak, mondhatni kötelessége képbe kerülnie az extrák képességeiről és a vezetői felelősségről.

Kontrolling/motivációs eszközök a járműpark jó állapotáért

Telemetrikus GPS

Elsőre mindenkinek két eszköz ugrik be: a GSP és az üzemanyag-norma. Ez a kettő valóban jó alaplehetőség, és egy telemetrikus GPS-készülék már sokkal többet tud pusztán annál, hogy merre jár az autó.

Lehet, hogy egyes munkavállalók fellázadnak majd a GPS ellen, de itt is közös érdekről van szó. Tavaly az EuroFleethez jelentkezők között is volt olyan személy, aki emiatt inkább visszalépett, lehet, hogy ezzel mi is jobban jártunk.

Közös érdek – miért is? Egyrészt a legtöbb nyomkövetőt lehetséges kapcsolóval kérni, így magánhasználat esetén a rendszer nem a pontos útvonalat naplózza (#GDPR), csak a megtett távolságot, másrészt egy-egy baleset, vagy akár lopás esetén segítségünkre lehet, ha tudjuk merre jártunk, mennyivel mentünk, mikor kezdtünk el fékezni… Az okosabb készülékekből pedig még többet hozhatunk ki mind a vállalat, mind a sofőr számára. A rengeteg funkció közül csak a legpraktikusabbak:

  • automata paroklójegy/autópályamatrica-vásárlás,
  • útvonal-elszámoláshoz segédlet,
  • vezetési stíluselemzés – amely nemcsak a fogyasztást tudja normalizálni, hanem a sofőreink vezetési képességeit is tudja fejleszteni.

A pár ezres havidíj gyorsan megtérül, ha ezzel ki tudjuk küszöbölni a bírságokat, vagy vissza tudjuk keresni, melyik gondatlan sofőrünk kínozta az autó kuplungját. A telemetria pozitív hatása is említést érdemel: sofőreink egyre figyelmesebben, ügyesebben vezetnek a stíluselemzés hatására.

Rend a lelke mindennek

Minden vállalatnál más és más az autók szerepe, a dolgozók hozzáállása, ehhez mérten érdemes egy rendszeres autóállapot-felmérési eljárást kifejleszteni. Javasoljuk, hogy a kulcsos autók kiadásáról, visszavételéről készüljön minden alkalommal fényképes jegyzőkönyv. Tapasztalataink szerint ez nemcsak a sérülések számonkérhetőségében segít, hanem abban is, hogy a sofőr már induláskor eleve tisztába kerülhet az autó állapotával kapcsolatban. A jegyzőkönyv aláírásával hitelesen kifejezi szándékát a felelősségteljes autóhasználatra.

Dedikált vagy brigádautók esetén nemcsak kiadáskor és visszavételkor érdemes autóállapot felmérést végezni, hanem rendszeres időközönként javasolt ezt használat közben is megejteni.

Mindezt lehet pozitív környezetbe is ültetni, amennyiben a legrendesebb járműtulajdonosokat jelképesen, vagy valódi ajándékokkal megjutalmazzuk. (A leggondosabb tulajdonos, a legtakarékosabb sofőr, stb.)

Mindent kipróbáltunk – semmi sem jött össze

Elenyésző esetszámban, de néha halljuk, hogy a cégvezető már mindent kipróbált (GPS, szemle, stb.) mégis úgy bánnak az autókkal, ahogy… Ilyenkor érdemes egyet hátralépni és megvizsgálni, hogy a jármű-feladat-ember hármas harmóniában van-e egymással. Lehetséges-e a feladat elvégzése az adott kollégával, vagy az adott autóval nem hajtható végre megfelelő minőségben. Túlterhelt futárok sosem fognak tudni annyira vigyázni az autóra, mint ahogy azt tőlük elvárják. Gyenge járművel nagy súlyokat sem fognak élvezettel szállítani kollégáink, de lehet egyes esetekben az emberben van a hiba, mert munkahelyi vagy magánéleti problémával küzd.

Semmi esetre se adjuk fel, vizsgáljuk felül a rendszert és a járműparkot, beszéljünk kollégáinkkal és keressünk új megoldást a helyzetre.

Átgondoltan, célra és személyre szabottan – sikerülni fog!

A vállalkozások többségében elengedhetetlen tényező a vállalat által biztosított gépjármű, nemcsak most, a pandémia időszakában – amikor ez az egyik, ha ugyan nem a legbiztonságosabb közlekedési lehetőség – hanem “békeidőben” is. Vezetőként napjainkban nehezebb döntést hoznunk, hiszen az autók egyre drágábbak, nemcsak a megosztó környezetvédelmi és technikai szigorítások, hanem az uniós biztonsági normák szigorodása miatt.

A választék hatalmas, de jó megoldásból csak néhány létezik, érdemes tehát tanácsot kérni olyanoktól, akik több ezer járművet kezelnek. Mi az EuroFleetnél örömmel segítünk kialakítani nemcsak a vállalati autós kultúrát, de a tényleges flottaparkot is, hogy kollégája és vállalkozása maximális biztonsággal, optimalizált költséghatékonysággal jusson célba.

Egy biztonságos, komfortos autóba munkavállalónk szívesebben ül bele, megbecsültebbnek érzi magát és mosolygósabban érkezik meg, nemcsak a vállalati meetingekre vagy ügyfeleihez, hanem a családjához is.

Ha megfelelő a szabályzatunk és a járművünk, továbbá minden kollégánk kellő gyakorlati betanítást kapott, joggal mondhatjuk, hogy a három legfontosabbat megtettük mind a munkavállaló, mind a vállalat szempontjából. 

A cikkben szakmai segítséget nyújtott az EuroFleet Zrt.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button