Autós Hírek

Az Aston Martin is ad biztonsági autót a következő Forma 1-es szezonra

Bár 1996 óta a Mercedes a Forma 1 hivatalos biztonsági autó szállítója, jövőre Aston Martinokat is láthatunk majd szép számmal a mezőny előtt.

 

24 éve töretlen bevett szokás változik meg jövőre a Forma 1-ben, ugyanis ennyi idő elteltével először láthatunk majd olyan biztonsági autót a mezőny élén, amelyik nem a csillagot tolja éppen. Bizony, 2021-ben már nem a Mercedes lesz a száguldó cirkusz egyetlen biztonsági és orvosi autó beszállítója. Persze, azért továbbra is mondhatni, hogy marad házon belül a privilégium, ugyanis a másik fél a Mercedessel már jó ideje partneri kapcsolatban álló Aston Martin lesz, ráadásul a Daimler pontosan két héttel ezelőtt jelentette be, hogy 20 százalékra szeretné növelni a részesedését a neves sportkocsi márkában.

Az angol márka egészen pontosan 12 versenyen látja majd el a szóban forgó feladatokat, ám azt egyelőre nem árulták el, hogy mely futamok lesznek ezek. Az Aston Martin csak annyit tett hozzá, hogy értelemszerűen azon országokban megrendezett nagydíjakra pályáznak, ahol jelentős felvásárlóerőről beszélhetünk a gyártó modelljeivel kapcsolatban, hiszen a feladat komolysága mellett a promóciós jellegről sem szabad elfeledkezni.

Az Aston Martin biztonsági autója a Vantage modell lesz, melyben ugyan az a 4 literes duplaturbós V8-as hajtás található meg, mint a Mercedes-AMG GT R-ben, mely a németek jelenlegi biztonsági járgánya. Az orvosi autó sem akármi lesz, erre a célra ugyanis az új DBX SUV-t használja majd a gyártó.

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button