______________________________________________________________
hirdetés
OlvastárVasárnapi Csík

Ekkorát még soha nem láttunk

Bologna auto e moto d'epoca, Európa legnagyobb veteránjármű-kiállítása és börzéje

hirdetés

Tudjátok, vannak ezek a veteránosok számára Mekkának számító öregjármű-kiállítások és -börzék, egyikről-másikról már beszámoltam a Speedzone YouTube-csatornáján, némelyikről az Olvastárban is írtam már (Tulln, Imola, Mannheim, Padova, Beaulieu).

Beaulieu csak egy kerti parti a többihez képest, de egészen speciális íze van

Közülük kettő kisebb; az ausztriai Tulln közel van, barátságos, bejárható, mégis sokszor jó fogásokkal kecsegteti a látogatót, az angliai Beaulieu pedig egészen egyedi ízzel és kínálattal bír, ám az említett többi, hatalmas, egy nap alatt általában bejárhatatlan döbbenet. És az említetteknél is nagyobb (talán csak Padovánál nem volt az) a párizsi Rétromobile, vagy éppenséggel az esseni Techno Classica. A Speedzone-on utóbbiakról még nem volt riport, de más oldalakon már azokról is megemlékeztem korábban – azok a rendezvények az európai veteránozás igazi nagyágyúi.

A párizs Rétromobile az egyik legnagyobb, 130 ezer körüli látogatóval

Párizsban a rekord-látogatószám 133 ezer volt, 2019-ben. Padovában 134 ezer, szintén abban az évben. Essenben átlépte a 180 ezres értéket a látogatómennyiség, igaz, az a kiállítás tovább is tart a többinél, mert már szerdán megnyitja a kapuit, a többi jellemzően csak három- vagy négynapos. És persze mind vasárnap zár, ez logikus. Óriási számok, nem? Aztán közben kaptunk a nyakunkba egy koronavírust, egy orosz-ukrán háborút, egy izraeli háborút, sokan többször már világvégét jövendöltek, de abban a többség egyetértett – a veteránozásnak, ennek a finom, elmélyültséget, tervezést, pénzt, energiát, nyugalmat és szervezettséget igénylő hobbinak lőttek.

Mannheim inkább szabadtéri alkatrészbörze, de annak hatalmas

Az olaszok nem egészen így gondolták, nekik talán más srófra jár az agyuk. Miközben idén Párizsban és Essenben a Covid-19 előttinél szerényebb látogatószámoknak is örültek, miközben egyik-másik csarnokban épp csak lézengtek a veteránrajongók, az Auto e moto d’epoca szervezői (ez volt az, amit eddig padovai kiállításnak, avagy börzének hívtunk) úgy vélték, a hobbi annyira felfutóban van, hogy a padovai expónegyed már nem lesz elég a 2023-as rendezvény befogadására. Leszervezték hát a gigantikus bolognai expó területét (pontosabban annak a felét) maguknak. Ebből következett, hogy most, 2023-ban, annak októberében rendezték meg először a Bologna auto e moto d’epocát.

Padova már két évvel ezelőtt lenyűgözött

Utólag azt mondom, szerintem bejött a számításuk. Drámaian. Mostanra elhasználtam a szuperlatívuszokat a korábbi nagy kiállításokra, mert a maguk módján mind óriásit ütöttek, de Bologna valamennyinél nagyobb lett. Leírására szavak úgysem alkalmasak. Hazajöttem onnan, és csak a tétován tátogó száj, a valahol út közben elvesztett állkapocs, az íróasztalom felett egy-egy öntudatlanul elhullajtott kései nyálcsepp, illetve agyam helyén egy üres vákuumkamra maradt. Illetve a szemhéjam belsején futó színes kaleidoszkóp.

hirdetés
Eddig a legnagyobb börzém az esseni volt, ahol már kétszer is jártam

Én ilyet még nem láttam.

Pedig voltam már sok helyen a világban, roppant sok hasonló tematikájú rendezvényen is. De ilyet, tényleg, soha. Én nem.

Bolognában megpróbáltam érzékeltetni a méreteket, de igazából csak a legkisebb csarnok volt akkora, hogy teret is tudtam fotózni, különben csak egy merő káosszá vált volna a kép

Bolognában, khm… 280 ezren voltak. Vannak országok, amelyek kisebbek ennél. Bő kétszer annyian voltak, mint a szenzációs Párizsban, vagy az előd-helyszín Padovában. Az eddig a felülmúlhatatlanságot képviselő Essennél, annak rekordévénél is több mint másfélszer annyian, pedig fénykorában Essen volt az, amiről az ember hazatérve egyenesen kórházba vonult, rendbetételre. A keményebbek csak a kiropraktorhoz, de szanatóriumba biztosan mindenki. Bologna Essenhez képest akkora, hogy garantáltan megöl.

Angol autók hegyekben álltak mindenfelé. Az olyan Triumphok is, amilyet talán már láttatok

Én, az ott meghalt, tehát már csak zombiformában létező egyed, most azért mesélek nektek erről a felfoghatatlan veteránjármű-kiállításról egy kicsit. És elnézést ezekért a számokért, de másba nem tudtam kapaszkodni, hogy valahogy megfogalmazzam, mi történt ott, Olaszország egyik nagyvárosában, október 25-29. között. Hamar rájöttem, hogy azt a ttizenhárom pavilonnyi (jobbára óriáspavilonokról van itt szó) és hat szabad terültenyi döbbenetet szavakkal és képekkel nem tudom elmesélni nektek. Higgyetek a számoknak, ilyen oldtimer show-t Európa még nem látott.

hirdetés
Ferrari 328 dörgölőzik az Alfa Romeo 1600 SZ-hez

Gondolkoztam, hogy sztoriba öntöm a dolgot, pavilonról-pavilonra elmesélve, melyikben, mit láttam, de erre képtelen lennék, mert valahol a harmadik óra után elvesztettem a fonalat, hogy hányas pavilonban jártam, melyikben voltam kétszer, egyáltalán, merre van észak és dél. Ne viccelj, még a sör- és vécéorientációm is csődöt mondott addigra. Most is csak nézem a térképet és maximum foltokat tudok felidézni róla, hogy ott mi volt. Két napon át, napi húszezer lépés során bizonyította be nekem Bologna, hogy ez nem az a börze, amire egy nap nem elég, mert kettő kell rá. Dehogy. Ez az a börze, amire két nap sem elég, de lehet, hogy ha hármat maradok, akkor se látom az egészet.

Errefelé a Fiat Dino Spider nagyjából egy Suzuki Swift. Persze a show néhány napjára. De ha megveszed, és csak úgy kimész vele az utcára, azért elég menő

Még Bolognából hazafelé, Dávid barátom buszában, a sebeinket nyalogatva, egymás telefonos fotóit nézegetve is újabb pavilonokat fedeztem fel a haverok képein, amiket egyáltalán nem láttam. Mert tizenhárom plusz hat kipipálandó terület nem egy nagy logisztikai kihívás, de ha azt mondom, hogy a jegyek érvényesítése után beléptünk a 36-os pavilonba, és elnyelt bennünket Szodóma és Gomorra, akkor még csak súrolom az igazságot.

Itt még MGA-ből is akadt olyan, amilyet sose láttam. Korabeli USA-tuning, ott alakították át 2000-esre (az eredetileg 1500-as) autót, s most 125 ezer euróért mérték

Hagyjuk. A nagylátószög nem volt elég nagy, a képmennyiség, amit lőhettem volna, ha nem videózok közben, eldugaszolná az Olvastár lefolyóját, a tételes, de még csak a legnagyobb érdekességeket felsoroló lista is oly hosszú lenne, hogy a görgetősáv eltűnne a cikk mellett. Inkább bele se fogok, érzékeltetésként csak annyit mondok, hogy a huszadik Lancia Delta Integrale HF, az ugyanennyiedik Ferrari Dino 246GT, a százötvenedik Alfa Bertone, a kétszázadik Ford Mustang után már tényleg csak az abszolút perverziókra kaptuk fel a fejünket. Bekómáztunk. Ez a börze úthengerként nyom agyon.

A piszkált MGA műszerfala

Blazírt pofával lépkedtünk el a negyedik Lambó Miura és a hatodik Countach mellett, épp csak regisztráltuk életünk első, hús-vér-fém formában megtapasztalt Lamborghini Jaramáját, a rendre húszas mennyiségben régi Ferrarikat felvonultató kereskedések mellett pedig földre szegezett szemmel osontunk el, mert már szédültünk és nem fért több a pufferbe. Készek voltunk.

Eljön az a pillanat, amikor jobban felkapod a fejed egy Fiat Pandára, mint egy Ferrari Testarossára. Pláne, ha az egy ilyen kabrió változat, amit úgy hívnak, Fiat Panda Rock, a Moretti alakította át

Amikor egyszer-másszor valamelyik szabad területen, egy-egy sör (de volt, akinek sör+Aperol+sör+Aperol+cigi) fölött összeverődött a társaság, csak ültünk szótlanul, s röhögtünk hülyén. Harminc éve masszívan börzejáró kollégák szájából tört elő a makogás – “á, ez felfoghatatlan, ez, ez…”, “…apám, a farzsebében elfér az egész stuttgarti börze…”, “te, a tizedik Abarth 131-nél már inkább becsuktam a szemem”, “…ennyi Multiplát életemben nem láttam összesen, de nem is tudtam, hogy gyártotak belőle ilyen sokat…” – szóval mindenki megtalálta a maga infarktusait. Én, személyesen naponta négyszer tértem meg, majd ugyanúgy ki, a hitemből.

Valaki, egy Apal buggy? Különben majdnem olyan, mint amitől dühbe szoktunk jönni

Ami hihetetlen, hogy Bologna annyira színes, annyira nem csak olasz jármű van itt, annyira sokfelől érkeztek ide árusok és vásárlók, hogy minden volt. Igen, japán autó is. Alkatrész is. Persze ez Olaszország, egy olasz show pedig kicsit mindig az olasz autó, motor, olasz stílus és Olaszország ünnepe is. Soha ilyen sikerrel nem vásároltam még börzén, olyan alkatrészeket meg tudtam venni, amilyenekről egy évnyi hosszúságú, az internetet fenekestől felforgató kutatással garantáltan meggyőződtem, hogy olyanok nem léteznek.

Ezt az 1968-as, a gyártás legelső hónapjaiból származó állólámpást vagy negyed órán át nézegettük. 55 év alatt csak a tetejét és a motorházfedelét fényezték át, különben teljesen eredeti. Egyspricnis, alumaszkos, kilógó ablaktörlő-tengelycsavaros ősváltozat, olasz kivitelben, tehát fehér az index, nincs külső tükör és belül öv, hátul pedig két rövid fél-ütközője van

Tényleg csak a beszámoló kedvéért: megvettem a Fiat 1500-as kombi ajtajának a felső tömítését is, amelyre a legnagyobb olasz gumialkatrész-gyártónál is csak legyintettek, reménytelen, s már ex-NDK-s kombájnok szigeteléseit vizsgálgattam, hátha találok hasonlót. Itt odamentem a Madridból érkezett méterárus cég standjához, felmutattam a Fiatból kivett szigetelés maradékának törmelékét, az ember ránézett, turkált a pult alatt, elővett egy tekercset, levágta az egy méter tízet, és azt mondta, tizenkét euró lesz. Én tavaly már azon rágódtam, vajon megéri-e százhúszezerért legyártatni…

Az 1968-as állólámpás belseje. Durván rücsis műszerfal és kormányközép (korai), ritka számozású sebességmérő, még a Fecskéből áthozott, kicsi fényszórókapcsoló, keskeny hamutartó, piros(!) gumiszőnyeg – a küszöbökön is -, geometrikus ajtókárpit, nagy rücsis műbőr ülés, fémpálcás váltókar kemény golyó gombbal… Ó, ez nagyon régi…

De kaptam gyári, eredeti maszkot az Alfa Romeo Giulia Sprint GT-hez is, a Nózihoz. Ezt az OKP ugyan utángyártja (900 euró plusz postaköltségért mérik, ugyanazt árusítja a Classic Alfa is 790 fontért, de arra még a vám+ÁFA is rájön), de az után-darab könnyebb, pontatlanabb, nem is olyan szép, mint az eredeti volt. Az első nap végén egy árusnál találtam belőle egy gyári, eredeti, vadonatúj szettet. 750 euróért. Fájt-e? Vonyítottam. De így is ajándék volt ennyiért, mert eredeti, mert nem kell rá szállítást fizetni.

Az ős-állólámpás motortere. Még csavaros olajbetöltő sapka, egy rakás tétel más helyen van. 48 450 km-t futott, 25 ezerért mérték

Rájuk úgy találtam, hogy a törött dudagomb-fészek bakelitkarikámmal házaltam addigra már vagy egy órája. Komplikált elem,mert egy formára préselt, kis hurkával elláttott acél csőre rádolgozott műanyag elemről van szó, mindennek a formája komplikált. Ezen a standon odamentem egy sráchoz, mutattam a karikát, mondta van (egy másik helyen találtam csak, ott dudagombbal együtt 250 euróért adták volna, de dudagombom van). Odahívta az apját, aki rávágta, a karika nem eladó, azokat ő is csomagban árulja, mert a gomb legyártható, de a karika sokkal keményebb dió. Aztán megvettem a maszkot, és az én töröttemért cserébe nekem adta az ép karikát… Olaszország, ja.

Korai Renault R4-es, amilyet Magyarországra még nem hozott a Merkur. 1967-ben gyártották, 850 köbcentis és 6500 euróért adták

De lett új scudettóm (orr-háromszög) is az Alfához. Azt, hogy erre szükségem van, akkor döntöttem el, amikor megtaláltam végre a börze egyetlenegy olyan autóját, mint az enyém. Mert a haverok mindenütt mondták, hogy a könyökükön jön ki az olyan Alfa, mint az enyém, annyi van belőle, de hiába mutogatták a képeket, azokon GTA-k, GTAm-ek, GTV-k, 1300GT-k voltak, Sprint GT egy se.

Életemben egy Alfa Bertone GTC-t láttam, itt meg hirtelen rögtön négyet. Bologna felfoghatatlan

Az egyetlen Sprint GT-t én találtam meg – úgy, hogy addigra már a negyedik kabrió GTC-n is túl voltam (horror ritkaság, csak mondom). 63 ezer euróért mérték, szép volt, nem mondom, de Hamza Csabi azt hiszem, kávé után nyúlt volna azonnal, ha meglátja az alját, mert azt csak ímmel-ámmal tették rendbe.

Az egyetlen korai Sprint GT ez volt Bolognában

Ami viszont feltűnt – minden nézelődő reflexből a kocsi orrához megy, sokan meg is tapogatják rajta a scudettót, az ugyanis a leginkább kitüremkedő, legjellemzőbb, legkarakteresebb része az autó arcának.

Hamza Csabiék ennek nulláról újra nekiálltak volna…

Ráadásul a Sprint GT-n még a régi vágású, nagyon hosszú scudetto van, ami speciálisan lenyúlik egészen az ütköző vonala alá is; a többi Bertonén teljesen más, modernebb ez az elem. És az enyém, az én magstadti autómé kráteres. S mivel a keret spialterből van, ami puha, rajta a króm meg kemény, ezért pokoli nehéz rendesen felújítani, nem mellesleg óriási lutri is, mert van, amikor nem sikerül. Mi több, rozsdalemez lapok alkotják benne a lemezeket, amelyeket valamilyen trükkös módon belefogattak a spialterbe. Azokat előbb ki kellene szedni, majd vissza is kellene tenni, úgy, hogy többé ne essenek ki. Rizikós.

A belseje mondjuk elég jól nézett ki

És úgy döntöttem, hogy a krómozás minimum 70 ezer forint lenne (ha nem több), ezért 115 ezerért megvettem a börze egyetlen Sprint GT-re való scudettóját. Egy vadonatújat. Gyönyörűt. Mert ha visszatenném az elkészült autóra az eredetit, az olyan bizonyítvány lenne, mint lyukas öltönyben odalátogatni az Operabálra. Majd az eBayen eladom valakinek a meglevőt, olyannak, akik vállalja a kockázatot. Vagy elteszem, mert úgy látom, ha összetörik a Nózi orra – látod, még a neve is ez a kocsinak -, akkor nemigen találok másik pót-példányt. No meg arra is rájöttem, hogy a bolognai kiállítás minden rendes áron kínált Bertonéjén ott fityegett a gyári igazolás a színről és a belső térről. Tehát mégse lehet sárga, hiába szavaztátok meg, hanem… Valószínűleg piros lesz. Lapos fényben a sárga amúgy se mutat jól ezt ott személyesen csekkoltam, a piros viszont mindenhogyan dög. De azért még várom az igazolást, ami hetek óta nem akar megjönni.

Ott jöttem rá, hogy a spéci scudetto megvásárlását nem tudom elkerülni. Az autó legfeltűnőbb alkatrésze, és ha minden szép körülötte, az nem lehet kráteres. S arra is rájöttem, hogy nem variálhatom szabadon a színét, mert ezen az igényszinten az már euró-ötezreket, de lehet, hogy többet is levon az értékből

Szóval úgy kiköltekeztem, mint az állat, de hiába tértem haza teljesen elszegényedve (sőt, a végén már két havertól is kölcsönkértem pár száz eurót), egyetlen fillért nem bánok, amit kiadtam. Ilyen, vagy akár hasonló leletekre, pláne efféle találati aránnyal semmi esélyem nem lett volna egy bármilyen másik európai börzén.

Ezt a Multipla Coriasco furgont fémig lecsupaszítva árulták 19 500-ért

Hogy az árak milyenek voltak? A belépődij durva, a kétnapos (péntek-szombati) jegy valami 56 euró volt, ez magasabb, mint bármilyen börze beugrója, amit ismerek. A sör 7-8 euró között mozgott, szintén kemény, de enni lehetett tűrhető áron. Olcsón azért azt se.

Épített Fiat 131 Abarthok, nem gyáriak

Na és a kínálat? Mint már mondam, óriási. Ha eddig imádtad a Ferrarikat, Alfákat, Lamborghiniket, Maseratikat, hát itt megunod őket. De Mercedesből, BMW-ből, Audiból, NSU-ból, VW-ből, Opelből, Fordból is volt bőven, angol autóból iszonyatos volt a választék, a Volvo, Saab se számított ritkaságnak. Amit igazából hiányoltam, azok az Aston Martinok voltak, illetve mezei olasz autóból – Fiat 1100, 850, 127, 128, 124, 125, 132, Lancia Fulvia és Flavia berlina, Alfasud, Alfa 33, Alfetta – se volt sok. Csak régi Giuliák mindenütt, mert az olaszoknál az az abszolút kedvenc.

Durván elindultak a régi terepjárók, pláne a közúton is használható fajták árai. Egy ilyen háromajtós Range 1979-ből most 45 ezret ért Bolognában. Az eredeti belsejű, egy évvel fiatalabb ötajtóst 32 ezerért adták

Az árak meglehetősen nagyot szórtak, a börzére való tekintettel természetesen minden felfelé húzott, de ha alaposan megnézted, hogy egy-egy pofátlanul árazott autó miért visel olyan cédulát, akkor hamar rájöttél, hogy vagy egy szinte vadonatúj, konzervként eltett példányt, vagy egy versenymúltas darabot, vagy prototípust, esetleg egészen különleges kivitelt látsz, ami nem a normális árskálán mozog. De láttam kifejezetten jó árakat is, ráadásul sok autón. Ja, és szombat délelőttre nagyjából az autók ötöde-negyedén kint volt a felirat: venduta. Eladva.

Nem ismerted meg? Szégyelld magad… Ez egy Fiat 1400 Vignale Orchidea 1950-ből. Alfredo Vignale összesen öt 1400-as Fiatot alakított át, de ilyenre csak egyet. Ezt. 140 ezerért kellette magát

Aztán, amikor már mozogni is alig tudtam, és egyszerűen nem láttam át, hogy a térképhez képest hol vagyok fizikailag a börzén, beestem egy pavilonba, ahol… hihetetlen…, egy magyar csapat állított ki.

A magyar Veterán Zsiguli Klub egy régen népszerű, ma már szinte sehol nem látható, okkersárga 1200s felől nézve

Az egyik legszínesebb stand volt az övék – a Veterán Zsiguli Egyesület ugyanis mert akkorát álmodni, hogy tréleren nyolc nagyon régi, nagyon keveset futott, vagy valami egyéb oknál fogva rendkívül ritka, de reprezentatív autót kivitessen a börzére.

Magyarjaink nyolc autót hoztak Bolognába tréleren. Ez egy 1600-as felől nézve készült

Volt ott sírni valóan korai ezerkettes, ennivaló ezerötös, makulátlan ezerhatos, gumicsíkos 1200s is okkerben, kombi, ünnepi festésű Niva, illetve a rokonok, a dögösített, ikerlámpás 124 T, és a nagyon korai, sima 124-es is, amiből a Lada kisarjadt.

Egymás mellett a szovjet verzió és az eredeti motorja. Teljesen mások

Nagyon szép standot pattintottak oda a fiúk, s persze kiderült megint, hogy minden ország nosztalgiája maga felé húz – a börzézős olasz bácsi veszettül meg akarta volna venni Vukmann Attila babakék Fiat 124-esét, az orosz show-látogató viszont Rónai Marci ős-Zsiguliját akarta hazavinni a készletből, minden áron. Persze semmi sem volt eladó, hiszen ezek a zsiguliklubos csávók mániások…

Rónai Marci a klub zászlajával

Az egyedi versenyautókba inkább bele se mennék mélyebben – ott volt Fangio 1957-es monacói prototípus D50-ese, egy Bizzarini 3500GT, a kétmotoros, 1950-es Bari Nagydíj egyik monopostója, egy rakás Stanguellini, Bandini, Siata, Abarth és egyéb etceterini versenyautó, speciálkarosszériás kocsik, Rita Pavone rózsaszín E-Type Jaguarja is.

Ha már ritkaságok: kaptunk az ölünkbe egy isteni olasz-amerikai hibridet, egy Bizzarini 5300GT Stradát

A sor folytatódhatna a korai (szárny nélküli) Lamborghini Countach ősváltozatokkal, a pőre Espada és Ferrari Dino-karosszériákkal, az 1927 óta soha nem restaurált kompresszoros Maserati 26B versenyautóval (a festék, drótok, gumipókok tartották össze helyenként)…

Ez az autó nekem eddig csak pirosban létezett, most már tudom, hogy ezüstben is adja

De nem, nem folytatom, ezeket nézzétek meg inkább a képeken. Én viszont azóta a legszebb álmaimban Bolognáról álmodom, nem pedig meztelen fekete nőkről – azokról leszoktam ott, azon a csodálatos októberi hétvégén.

Ezen a mostani olvastáros-csíkzone-os hétvégén az első bolognai nap java részében készült fotókat teszem közzé; itt főleg az eladó autókat tudjátok megnézni, de lesz az adagban egy csomó egyéb csemege is. Pár hét múlva a börze ínyencebbik részét mutatom majd meg, az alkatrészes őrületet, illetve kicsit begázolunk a motoros részlegbe is (mert természetesen az is volt). Ja, és találok majd még néhány hihetetlen pavilont, amelyek tartalma az itt bemutatottakét is gyaníthatóan felülmúlja majd… Türelem, addig nézzétek ezeket.

Kitettek egy frissen restaurált Bertone-kasznit is. Hát… nem voltam hasra esve tőle
Tudod, amikor így hagyják a betett foltok szélén a hegesztéseket, akkor én elnézek messzire, és arra gondolok, legyen azé, aki szereti az ilyet
Siata Amica 49 Tubolare. Sportkocsi, olyan áron is mérték: 109 ezer euró
Látjátok, ez egy eredeti 131 Abarth volt, ráadásul végig versenyautóként használták. Csak akkor, csak a börzén 95 ezerért adták
Nem vattában tartották a 131-est, hanem használták, ez látszik is a Lampredi-féle 2000-es DOHC-motoron
Holland Honda S800-ast is árultak a börzén. Lehet, hogy tűrhető, de azért ez teljes szétszedés és valószínűleg restaurálás után kiált
Ha látod a kis Honda belsejét, már érzed, miért is kell hozzányúlni hamarosan. Ettől még egy 19 500-as árcédula volt rajta
Egy szemre csinos Rolls-Royce Silver Shadow-t látsz, amin persze sokat dob a szín és a sárga fényszóró…
Aztán közelebbről már látod, hogy a műbőr tető egyszer szétporladhatott rajta (vinyl roof), de nem tették mögé a pénzt, hogy reprodukálják, inkább csak lefestették rücsivel. Ez azért gány munka
Az igazán öreg és kopott romok a 36-os pavilon sarkában bújtak meg
Szemre egészen tűrhető Fiat 500-as döbbenetes, 3900 eurós áron. Valahogy a kerekek nem stimmelnek az emblémához – ez egy R, vagy egy L verzió?
Belül aztán látod, hogy ez igazából egy széles műszeres L, csak az évek során valamikor elvesztette az eredeti kerekeit és a strandkorlátait
Erősen feltörőben vannak az Alfasudok. Beértek, bár alig maradt belőlük
Alfa Romeo 6C 2500 Pininfarina 1951-ből. Úgy terpeszkedett ott, a hatalmas testével, mint valami bálna. Esküszöm, annyira kívánatos volt, hogy nem is éreztem érte soknak a 119 ezer eurót. Mondjuk, ha kimondom, hogy 45 millió forint, akkor már jobban fáj
A benga Alfa belseje is olyan monumentális, mint a külseje. Sorhat, DOHC az elejében, azt ugye tudod
Subaruból annyi volt (és mind kék), hogy az egész tengerré folyt össze
Kiállították a tavalyi Prodrive-szenzációt, a P25-öst is. Ez ugye, nem igazi Subaru, hanem a ralicsapat által épített szuperautó, amit megjelenésekpr 350 ezer euróért adtak, de manapság már inkább 500 ezret ér
Egyetlen példányban készült a Maserati-fivérek (igen, akik a márkát alapították, de leváltak a gyárról és új brandet hoztak létre) OSCA 1600-asa
A kiállítás egyik legszebb, vagy talán A Legszebb autója volt ez az OSCA
Jó nagy standot béreltek ennek az Autobianchi Bianchina Panoramicának – pont ilyen autóval voltunk családilag Rómában, 2014-ben
A plakátról kiderült, hogy döbbenetes dolgot hajtottak végre vele: elmentek a Nordkappra. Hm…
Páran már ebből a fotóból is felismerik ezt a furcsa, középmotoros autót
Elölről már szerintem mindenkinek beugrik: egy B csoportos Lancia Delta S4
A Bari Nagydíj standján egy fura, Z emblémás (Zagato vajon?) versenyautó állt
Naja, 1950-ből származott, amikor az olasz délen nemigen volt pénz. Innen már értitek, miért hajtja két 1100-as Fiat-blokk. Egymás után téve. Sornyolcas!
A Marazzato-gyűjtemény Lancia Jolly furgonja 1961-ből. 1100-as motor hajtotta, viszont ötfokozatú váltója volt
Ez pedig, ki nem találjátok, egy cipőgyár reklámja volt
A bisiluri (kéttörzsű) versenyautók az egyik szivarban hordták a motorjukat, a másikban a pilótát
Mivel a jobb oldali szivarban van a motor, a műszereket is oda tették
Először nem értettem, hogyan lehetnek páros hengerei ennek a 16 hengeres, csillagmotoros, 1935-ben készült versenyautónak. Aztán valaki megsúgta – kétütemű
A Maserati második versenyautója, a 26B, 1927-ből. Soha nem restaurálták, ma is működik, de kicsit már a festék tartja össze. Minden csavarja mesél
Ősszériás Lamborghini Countach LP400 még szárnyak és toldalékok nélkül
A Countach mögött pedig egy teljes Espada-karosszéria
Kedvenc autóim egyike volt: MG PA az angoloktól, a háború előtti időkből. Zsebsportkocsiban nem volt szebb
Nézzétek meg, micsoda váltókonzol van ebben a csöpp autóban
A szabad téren még meghallgattam, amikor beindították a 45 literes V12-es, repülőmotoros Packard-Bentleyt, aztán kinyúltam egy sör mellett. Folytatás legközelebb

 

Címkék

Hasonló tartalmak

5 komment

  1. Hirtelen felindulásból, véletlenül mi is elmentünk.

    D Ö B B E N E T

    2 Bugatti EB110GT
    2 F40, egy F50
    2 Delta S4 Stradale
    Lancia 037 Stradale
    2 Alfa 155 DTM (egyik class1, a másik class2)
    5 Alfa 8C
    2 Bizzarini (én egy pirosat találtam)
    Peugeot 205T16 utcai
    Miki Biasion személyesen
    A F430-ra épített új Stratos Alitalia liveryben
    Az új Alfa Tipo 33Stradale
    Az új (Giulia QV-re épített) retro-giulia (mondjuk az ronda, mint a bánat)
    Ááá, felfoghatatlan…

    Viszont a fekete Scalino-kasznihoz: nem lehet, hogy az csak egy lemaratott, passzivált kaszni? Van egy cég, akik az üres kasznikat mindenféle löttyökbe mártva pucolják fémtisztára (szemcse-/homokszórás helyett), annak a végeredménye szokott ilyen fekete lenni.
    A Packard-Bentley

  2. rozsdalemez? spialter? nem rézlemez és spiáter?
    Nyelvtanáci off. 🙂

  3. Hűha !
    Rengeted csoda ! Nekem, most éppen a 131 Abarth és a Bizzarini 5300GT Strada tetszett. A 131 -esekkel taroltak a raliban pont akkor, amikor elkezdtem vezetni, a Bizzarini meg különleges, simogatják a szemet a vonalai és most őt szúrtam ki a szépek közül.
    A restaurálosok alaposságán meg újra elgondolkodtam :
    Az egyébként is csúnyán sikerült hegesztésekkel büszkén kiállított a karosszériát – kell ennél továbbmenni a javításnál ? ( Persze, valószínűleg itt a szuper technológia a lényeg, ami leszedett minden rozsdát és olyan bevonatot képezett, ami 100 évig tart. 🙂 )
    A másik Bertone alja, viszont egyértelműen zsigulisan ronda. Kb. így szokták a 80-as években kijavítgatni a Zsigulikat. A nagy kérdés, hogy kell-e ezt alaposabban ? (Szebben nyilvánvalóan kellene.)
    Ez azért is érdekes, mert az embléma hibátlansága központi kérdés, de alá nem néznek? Nem fontos ? Miközben több bemutatón tükrök vannak, hogy a tökéletes és szép alsó szerkezetet is bemutassák.
    Nem tudom, nem értem …

    Más : azért az a 45 literes már nekem is sok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt is nézd meg

Close
Back to top button