Autós Hírek

Minden eddiginél hatékonyabb motort fejleszt a Nissan

A Nissan nem adja fel a belsőégésű motorok fejlesztését, sőt, a közeljövőben egy minden eddiginél nagyobb hatékonysággal működő benzines egységet terveznek piacra dobni. Persze, a villanyosítás nem marad el.

 

Egy átlagos benzines erőforrás hatékonysága nagyjából 30 és 40 százalék között mozog. Ez annyit tesz, hogy az elégetett üzemanyagből termelődő energiából csak ennyit hasznosít a hajtáslánc arra, hogy mozgásba lendüljön az autó. A többi? Nos, azzal lényegében fűtünk.

Ezért is nagy szó, hogy a Forma 1-es járgányok 50 százalékos hatékonysággal működnek, ami például a Mercedes-AMG Formula 1 csapat 2017-es álláspontja szerint tulajdonképpen a belsőégésű motorok legfelső határát jelenti ebből a szempontból. Utcai autóban is elérhető vajon ez a hatásfok? A Nissan szerint igen, de azért nem úgy, ahogy mindenki képzeli!

A japánok ugyanis elkezdték annak a benzines erőforrásnak a fejlesztését, mely lényegében mintegy hatótávnövelő megoldásként működik majd az elektromos autóikban. Az eddigi információk szerint ez az egység magasabb kompresszió aránnyal és szegényebb keverékkel működik majd, illetve több levegőt és üzemanyagot juttat a hengerekbe, ami jobb égést és működést tesz lehetővé. Ezzel nagyjából 25 százalékkal visszafogottabb fogyasztásra számítanak a gyáriak.

“Ötven évbe telt, hogy a motorok hatékonyságát 30-ról 40 százalékra növeljük. Az e-POWER technológiával ez 50 százalék lesz pár éven belül. Ez egy cél, amit a mérnöki gárdánk kitűzött maga elé”- mondta Toshihiro Hirai, a Nissan fejlesztési igazgatója.

Forrás: reuters

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button