______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Egymillió Cayenne a Porsche eddigi mérlege

hirdetés

2002-es megjelenésekor més sokan kételkedtek abban, hogy egy SUV modell sikeres lehet egy sportkocsikkal foglalkozó márka palettáján, de a számok alaposan rácáfoltak a félelmekre. Majdnem két évtized alatt már egymillió Cayenne gördült ki a Porsche gyárából.

 

Majdnem két évtizede már annak, hogy a Porsche bejelentette, hogy egy új konstrukcióval az SUV modellek szerelmeseit is megpróbálják magukhoz édesgetni. Ebből lett aztán a Cayenne, mely ugyan sok Porsche fanatikusból ellenérzést váltott ki, a siker azonban megkérdőjelezhetetlen. Gyakorlatilag ezzel a húzással a német sportkocsi gyártó megsokszorozta az eladásait, aminek köszönhetően nem túlzó állítás, hogy a csőd széléről sikerült visszakapaszkodniuk az élvonalba.

A Cayenne azóta a teljesítményorientált szabadidő-modellek mércéje lett, azaz a német gyártó rámutatott, hogy nem kell félni a paletta megújítástól, hiszen ez egy jól irányzott húzással nem kevés hasznos képes előidézni. Nem csoda, hogy azóta a Lamborghini, az Aston Martin a Bentley és a Rolls-Royce is követte a példájukat, és mindenhol jól sült el a dolog.

hirdetés

De a lényeg, hogy a Porsche csaknem 20 évnyi gyártás után ott tart, hogy legördülhetett az egymilliomodik Cayenne is a gyártósorról, ami gigantikus szám (a Mercedes G-osztály nemrég kétszer ennyi idő alatt fele ennyit sem tudott összehozni, igaz azzal egy szűkebb réteget céloztak meg a németek). És ez még biztos, hogy nem a sztori vége, a Porsche ugyanis az elektromos korszak beköszöntével is garantálhatóan rajta marad az SUV vonalon, hiszen egy sikeres receptet nem dob csak úgy az ember a kukába, maximum finomítgat rajta egy-két dolgot.

Az ünnepi példány egy Carmine piros GTS variáns lett, mely a gyártó szlovák üzemében készült el német megrendelésre.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button