Autós Hírek

Nem kötelező az összkerék meghajtás és a legerősebb motor, így szólít meg több vásárlót az Octavia Scout

Az új Octavia generáció is kapható lesz nemsokára “terepes”, azaz Scout verzióként, ám az elődjével ellentétben ez már alap szintű motorokkal és elsőkerekes változatban is felkerül a palettára.

 

A Skoda az új Octavia generáció esetében is ragaszkodik a Scout “telekjáró” változathoz, ám az elődhöz képest azért változtatnak egy keveset a recepten. Több vásárlót szeretnének megszólítani az autóval, ezért visszafogottabb specifikációkkal is elérhető lesz.

Az előző Octavia Scout ugyanis kizárólag a paletta csúcsáról érkező motorokkal és csak összkerék meghajtással volt elérhető, a gyáriak szerint viszont ezzel alapból elvesztették azokat a vásárlókat, akiknek ugyan tetszett volna a konstrukció, de az autó felhasználási módjuk nem igényelte a szóban forgó funkciókat, így érthető módon a súlyos felárakat sem szerették volna kifizetni. Félreértés ne essék, azért olcsó tömegmodell most sem lesz belőle!

Fontos viszont, hogy a most bemutatkozott generáció már megvásárolható az 1,5 literes turbós benzines, mild hibrid rendszerrel megtámogatott 150 lóerős egységgel is, illetve a 115 lóerős extrém takarékos dízel is megjelent a választható opciók között. Ez a két egység képviseli az elsőkerék meghajtással elérhető Scout modelleket, a 150, a 190 és a 200 lóerős dízel pedig kizárólag összkerekesként kerül értékesítésre.

A Scout modellek értékesítése ősszel kezdődik meg a szokásos “SUV jellegű” kiegészítők mellett olyan modellspecifikus extrákkal, mint például a műszerfalon található fa díszítőelemek és az alcantara hatású ThermoFlux üléshuzatok. Az árazás egyelőre nem ismert, de ha abból indulunk ki, hogy az alap új generációs Octavia kombi 8,6 millió forintos induló árral rendelkezik, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy a “beugró” szintű Scout átiratok is 9 millió forint feletti árcédulával kerülnek majd a szalonokba.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button