Autós Hírek

Brutális elektromos versenygép a Ford legújabb SuperVan modellje

Már a koncepció megszületésekor sem nevezhettük hétköznapinak, amikor a Ford előállt a SuperVan szériával. Ezen sorozatnak a legfrissebb modellje nem más, mint egy E-Transit, amit 4 különálló villanymotor hajt, a teljesítménye pedig majdnem eléri a 2000 lóerőt is.

 

A Ford még a 70-es években találta ki, hogy nagy dobás lenne, ha a sokak által kedvelt áruszállító kategóriát kereszteznénk a versenyautók világával. Ekkor született meg a SuperVan, mely lényegében a Ford Transit hihetetlen mértékben átalakítását jelenti, természetesen a teljesítményt szem előtt tartva elsődlegesen.

Az első ilyen SuperVan még lényegében egy GT40 alapokra felszerelt Transit karosszériából állt, a későbbi változatok már ténylegesen új építésű szupermodellek voltak. Most pedig, elérkeztünk a negyedik felvonáshoz, azaz a legújabb Transit is megkapta a versenypályára kihegyezett változatát (ami persze ebben az állapotban már csak a dizájnját tekintve hasonlít az utcai példányokra).

Természetesen ez már egy elektromos próbálkozás, de annak közel sem átlagos. A meghajtásról négy elektromos motor gondoskodik, melyek összesen 1973 lóerő leadására képesek a gyáriak közleménye szerint. A motorok az energiát egy folyadékhűtéses, 50kWh-s akkumulátor csomagból kapják, a különlegesség a négykerék-meghajtásnak köszönhetően pedig alig 2 másodperc alatt képes 100 kilométeres óránkénti sebességre katapultálni.

Mivel a Ford komolyan gondolja a SuperVan versenyeztetését, így természetesen a belső FIA szabvány csövezéssel és versenyülésekkel van ellátva, illetve a fékek is a motorsport világából érkeztek. Üzemmódok területén is tud újdonságot a járgány, hiszen az eddigi road, track, drag, drift és rally beállítások mellett megjelent a “Gumitisztító” program is, mely a gumik verseny előtti megtisztításáért és felmelegítéséért felel. Ezt úgy éri el, hogy az egyik tengelyt fékezve a másikat pörgeti az autó álló helyzetben, majd cserélődik a hajtás a tengelyeken, így mindegyik gumi felmelegíthető és kavicsmentesíthető pillanatok alatt, természetesen némi beütemezett kopás árán.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button