Autós Hírek

Rákapcsol a villanyosításra az AMG

A Mercedes sportos vonalát képviselő AMG is áttér az elektromos hajtások használatára. Számtalan hibrid és tisztán villanyos modell érkezik a jövőben, melyek teljesítménye a gyáriak szerint az eddigi V8-asok szintjét hozza majd.

 

A Mercedes-AMG sem húzza tovább a villanyos átállást, legalábbis erre enged következtetni a bejelentés, hogy innentől hibrid és teljesen elektromos dömping várható a németek sportos palettáján.

Kiderült például, hogy nemsokára érkeznek az EQ architektúrára épülő elektromos AMG-k, melyek a mostani 43 és 53 AMG változatokkal lesznek egyenértékűek teljesítmény terén. Két különálló, tengelyenként elhelyezett elektromos motor gondoskodik majd az újdonságok hajtásáról, mellyel a gyártó ígéretei szerint ugyan azt a dinamizmust lehet majd elérni, mint a jelenlegi 4 literes V8-as duplaturbós erőforrással. Egészen pontosan 4 másodperc alatti 100-as sprintre és 250 kilométeres óránkénti sebességre lesznek képesek a hanggenerátorral ellátott, de a hajtás sajátosságaiból adódóan mégis csendes csapásmérők.

Az energiaellátásról a 400 voltos lítium-ion akkumulátor gondoskodik majd, az elektromos varinások megjelenése pedig természetesen különbözni fog az “alap” palettában szereplő változatoktól. Az első ilyen teljesen villanyos AMG elméletileg még idén bemutatkozik, ám egyelőre mélyebben nem ment bele a részletekbe a Mercedes.

Természetesen először a hibrid hajtások nagyobb mértékű elterjedése várható az AMG esetében is, így például megerősítést nyert, hogy a C osztály gyárilag felhergelt kivitele, a C63 is konnektoros benzin-elektromos formában válik majd elérhetővé. A hajtáslánc alapját a 2 literes négyhengeres M139 kódjelű erőforrás adja majd, a rendszer összteljesítménye pedig 650 lóerő környékére lesz belőve.

Jó hír a nagyobb motorok szerelmeseinek, hogy nyolchengeres erőforrásokhoz is társítanak elektromos hajtást a németek a jövőben. Ilyen például a Mercedes-AMG GT73 is, melyben az eddig ismert 4 literes V8-as lesz megtalálható, az elektromos segítségnek köszönhetően pedig 804 lóerőt tud majd leadni a rendszer 1000 Nm nyomaték mellett. Ezzel már 3 másodperc sem kell ahhoz a “családi” GT-nek, hogy 100 kilométeres óránkénti sebességre gyorsuljon fel.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button