Autós Hírek

Platós kivitellel bővült a Lada 4X4 modellcsalád

Az oroszok akciójával egyben megszültett a világ egyik legolcsóbb pickupja is, melyhez sajnos mi már hivatalos, azaz márkakereskedői úton nem juthatunk hozzá.

 

Néha fáj az ember szíve, amikor azt kell számításba venni, hogy pontosan miről is maradunk le, de a Lada esetében a hosszú közös múlt miatt nem mehetünk el az újdonságok mellett szó nélkül. Mert ugyebár az európai piacról hivatalosan kivonult már a márkaképviselet (az itteni vásárlói igényekkel és környezetvédelmi normákkal nem igazán tudtak lépést tartani), csak a szervizhálózat maradt hátra.

De a lényeg, hogy az orosz márka pörög tovább, ráadásul olyan újdonságok kerülnek fel a palettára, amiért anno a magyar vásárlók, erdészek vagy éppen vadászok összetették volna a két kezüket. Jelen esetben ez nem más, mint a 4X4 (nálunk régen Niva) önálló platós felépítménnyel ellátott változata, ráadásul egyből kétféle karosszéria kialakítással.

Természetesen van egy rövidebb kabinos nagyobb platóval, illetve egy hosszabb kabinos valamivel visszafogottabb pakolhatósággal. A hajtásról kiviteltől függetlenül a Zsiguli korszak szülöttjének számító 1,7 literes 83 lóerős motor gondoskodik ötsebességes manuális váltóval párosítva.

A 4X4 pickup beláthatjuk, hogy nem a kategória legszebbje, viszont van egy óriási előnye: az ára. Oroszországban ugyanis potom 800 ezer rubel, azaz nagyjából 3,1 millió forint kifizetése után haza lehet zötykölődni vele.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button