______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Összesen 500 rajtautomatikával végrehajtott kigyorsítást enged a Fisker Ocean

hirdetés

A Fisker nagy SUV-ja ugyan közel sem számít sportkocsinak, mégis raktak bele rajtautomatikát a gyáriak Boost funkció néven. Most azonban kiderült, hogy ezt a funkciót jelen állás szerint összesen 500 alkalommal lehet használni az autó teljes élettartama alatt.

 

A Fisker nagy visszatérése mondhatjuk, hogy nem megy éppen döccenésektől mentesen. A gyártó például az Ocean modellel az elektromos SUV piacon is meghatározó szerepet szeretett volna kiharcolni magának, de sorra jönnek a negatív kritikák, főleg a szoftveres hibákra rávilágítva.

A hibák egy része kimondottan veszélyes, például az amerikai hatóságok a fékek rendellenes működése miatt már indított is egy vizsgálatot, más problémák pedig inkább idegesítik az embert. Ilyen például, hogy a központi képernyőt elforgatva nagyon lassan reagál a rendszer a változtatásokra, de érdekes jelenség az is, hogy ha kinyitjuk a napfénytetőt, akkor a hátsó szélvédő is automatikusan eltűnik az ajtópanelben.

hirdetés

Most egy újabb érdekességre is fény derült egy tesztelő által, névlegesen hogy a beépített Boost módot (megnövelt teljesítménnyel elrajtolás) eredetileg összesen 500 alkalommal lehet aktiválni, mielőtt végleg elvesztjük a funkciót. Persze, egy elektromos SUV esetében átlagos felhasználás mellett mondhatni, hogy bőven elegendő ennyi extrém kigyorsítás, de azért mégis ott motoszkál az ember fejében, hogy egyszer csak elfogynak a lehetőségek.

A fejleményekre reagálva a Carscoops felvette a kapcsolatot a gyártóval, hogy kiderítse, miért kellett a limitet bevezetni. “A hajtáslánc számításaink szerint bírna 500-nál több ilyen kigyorsítást is, de még nem teszteltük le, hogy mennyire csökkenti az élettartamot, ha ezen tartományon felül is használatban marad a Boost üzemmód”- mondta a márka képviselője a kérdésre válaszolva.

hirdetés

Szintén elhangzott az is, hogy egyelőre még nincs eldöntve, hogy mi lesz a későbbiekben, még az is lehet, hogy mintegy fizetős extraként lehet majd még több kigyorsítást vásárolni. “Egyelőre még a tesztek tartanak és keressük a módját annak, hogy későbbiekben újabb Boost lehetőségeket lehessen aktiválni”- hangzott a válasz.

forrás: Carscoops

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button