______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Szélsőségesen hideg körülmények között teszteli az Alpine az elektromos autóját

hirdetés

Az Alpine lényegében már két éve fejleszti az elektromos A290-es hot hatch modelljét. Most már közel a premier időpontja, folynak is gőzerővel a tesztelések.

 

A Renault az 5-ös elektromos felélesztésével foglalatoskodik már egy ideje, vele párhuzamosan pedig a tovább hergelt változaton dolgozik az Alpine is. Ez lesz az A290, mely várhatóan még idén júniusban bemutatkozik, jelenleg pedig a prototípus tesztelése zajlik.

A gyáriak által közzétett fényképeken például azt láthatjuk, hogy a kocsit Svédországban a -30 fokban vallatják kő keményen, egyelőre még erősen leplezett állapotban.

hirdetés

A leplezés ellenére viszont megismerkedhetünk egy új részlettel, névlegesen az autó kormányával, melyen például láthatunk egy OV, azaz overtake jelölésű gombot is, mely lényegében a teljesítmény rövidtávú megnövelésével segíti majd a tempós előzéseket.

Felfigyelhetünk még a látványosan kiemelt, visszatáplálást szabályzó kapcsolóra, illetve a kormányon helyezkedik el az üzemmód kiválasztására szolgáló gomb is.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button