______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Nem lép még a villanyosítás útjára a Skoda Fabia

hirdetés

Az Autocar magazin informátorai szerint a Skoda semmilyen villanyosításnak nem veti alá a Fabia következő generációját, hogy alacsonyan tudja tartani annak az árazását.

Nemrég nyilatkozott a Skoda vezérigazgatója arról, hogy mennyire nagy durranás lesz a Fabia jövőre érkező következő generációja. Most viszont az Autocar magazin értesülései rávilágítanak arra, hogy nem a modern hibrid hajtásláncok miatt emelkedik majd ki a tömegből a Volkswagen fennhatósága alatt álló márka kisautója, mert hogy olyan nemes egyszerűséggel nem lesz egy sem a palettában, hiába támogatná a technológiát az MQB A0 platform, amire épül majd.

Az Autocar belsős gyári informátorai ezt azzal magyarázzák, hogy a Skoda a költségek alacsonyan tartása miatt nem lép rá a villanyosítás útjára (mild hibrid szinten sem), a felméréseik szerint ugyanis a modell célközönsége nem az a réteg, aki szívesen ad ki súlyos összegeket azért, hogy plusz akkumulátorokkal és villanymotorral tudja lejjebb nyomni a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást városi környezetben. Ez a tendencia azonban a gyáriak szerint a jövőben megváltozhat, amint lejjebb megy az akkumulátorokra épülő technológia ára, és azt úgy lehet beépíteni majd az autókba, hogy abból ár szinten ne vegyen észre semmit a vásárlók. Ha ez 2-3 év múlva történik meg, akkor lehet esély a hibridesítésre egy Fabia ráncfelvarrás keretein belül, hiszen ahogy említettük, a platform, amire az új generáció felépül, minden gond nélkül támogatja a hibrid rendszerek alkalmazását.

hirdetés

Szintén kiderült, hogy még mindig nem számíthatunk RS kivitelre, nemes egyszerűséggel azért, mert nem érdekelt egy kis hot-hatch piacra dobásában a gyártó jelen pillanatban.

(a képeken a Fabia kifutó generációja látható)

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button