______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Megérkezett Magyarországra a DS 7 Crossback legújabb limitált szériája

hirdetés

A párizsi Louvre múzeummal közösen megalkotott DS7 Crossback csak kevés példányszámban készül el, mi pedig még kevesebbet kapunk belőle. Összesen két példányt kapott a DS STORE Budapest a négy keréken guruló színtiszta műimádatból!

Ha DS, akkor nem mehetünk el a kifinomult elegancia és a művészetekre nyitottság mellett. Legalábbis a francia gyártó nagyon ezt kommunikálja, aminek egyik kézzel fogható eleme, hogy a DS Automobiles már a megalakulása, azaz 2015 óta áll partneri kapcsolatban a neves Louvre múzeummal, hogy együtt népszerűsítsék a művészetet és Párizst egyaránt.

Ennek az együttműködésnek az egyik kiteljesedése a nemrég bemutatott DS 7 Crossback Louvre Edition, mely limitált példányszámban készülő variánsként kerül be a palettába olyan elemekkel, mint például a most először alkalmazott 20 colos Alexandria keréktárcsák, a beltérben több ponton is megjelenő jellegzetes üvegpiramis motívum, az óraszíj mintázatú, bazaltfekete nappabőr, vagy a kristályokkal díszített vezérlőgombok.

hirdetés

Talán ennél is érdekesebb, hogy a Louvre Edition Infotainment rendszere gyárilag el van látva egy olyan menüponttal, ahol podcast jelleggel lehet megismerni a fejlesztők által kiválasztott 182 darab műtárgyat. Érdekes megoldás, tehát még a világ leghíresebb kiállítására sem kell ellátogatnia a vásárlóknak, hogy megismerkedjen az alkotásokkal.

Pedig, aki a Louvre Edition egyik példányát magáénak tudhatja, az a múzeum újranyitása után korlátlanul és ingyen látogathatja a tárlatokat az autóval együtt járó „A Louvre barátai” kártyának köszönhetően.

hirdetés

Magyarországra csupán két darab érkezett a limitált szériából, melyek a DS STORE budapesti kirendeltségében tekinthetők és vásárolhatók meg. Ezek mindegyike konnektoros hibrid, egészen pontosan egy 300 lóerős összkerékhajtással ellátott Perla Nera fekete és egy 225 lóerős Platinaszürke fényezéssel elkészült példány várja magyar műkedvelő gazdáját most kedvezményes 17,8 illetve 19,2 millió forintos áron.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button