______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Már konnektoros hibriddel is jelen van a BYD Európában

hirdetés

A BYD eddig csak teljesen elektromos fronton képviseltette magát Európában, ám ez a Seal U DMI-i piaci bevezetésével megváltozik. Ez a kínai gyártó első konnektoros hibridje, amit kontinensünkön is meg lehet majd vásárolni.

 

A BYD kapcsán európai szemmel azonnal a kínai elektromos autók ugranak be. Nem véletlenül, hiszen eddig ezekkel volt jelen a márka a piacon. Most viszont megváltozik a dolog, a Seal U ugyanis megérkezett hozzánk konnektoros hibridként is.

Dizájn tekintetében, a kipufogót leszámítva teljesen megegyezik egymással a hibrid és a teljesen elektromos változat, a belső kialakítás sem változott meg.

hirdetés

Ami viszont fontos, hogy hajtásláncok tekintetében mindjárt háromféle lehetőséget is kínálnak a gyáriak. A belépő szintet a Boost elnevezésű változat jelenti, mely a 98 lóerős 1,5 literes benzines erőforrás mellett egy 195 lóerős elektromos motort jelent. A rendszer összteljesítménye 218 lóerő és csak az első tengely hajtott. Mindehhez egy 18,3 kWh teljesítményű akkumulátort párosítanak, mely 80 kilométernyi tisztán elektromos hatótávot eredményez.

A második lehetőség a Comfort elnevezést kapta és alapvetően megegyezik a Boost specifikációjával. A különbség az akkumulátornál keresendő, ugyanis itt már egy 26,6 kWh teljesítményű csomagot kapnak a vásárlók, mellyel 120 kilométert képes megtenni a járgány a benzines motor beindítása nélkül.

hirdetés

A kínálat csúcsát a Design szint jelenti, melyben már 131 lóerőt képes leadni a benzines motor, ráadásul ezt tengelyenként 1-1 elektromos hajtás is kiegészíti. A rendszer összteljesítménye 324 lóerő 550 Nm nyomaték mellett, aminek köszönhetően 5,9 másodperc alatt futja a 100-as sprintet a kínai SUV. Ez egyértelműen egy teljesítményre kihegyezett kivitel, így az elektromos hatótáv csak jelképes 70 kilométer a gyári adatok szerint.

Egyelőre árat nem kapott még a konnektoros hibrid Seal U, annyit viszont elárult a BYD, hogy az európai piacon hat év vagy 150 ezer kilométer garanciát kapnak a vásárlók az autóra, illetve az akkumulátor esetén (70 százalékos kapacitásra) ez 8 év és 200 ezer kilométer lesz.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button