______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Már készül a teljesen elektromos Jeep Wrangler

hirdetés

A Jeep már megtette az első lépéseket a villanyosítás irányába a 4xe konnektoros hibrid modellcsaláddal, most viszont úgy tűnik, érkeznek majd az első teljesen elektromos terepjárók is.

 

A most már Stellantis alá tartozó Jeep komoly törekvéseket tesz a paletta villanyosítására. A terepes márka azonban eddig főként konnektoros hibrid szinten mozgolódott a 4xe variánsok palettába építésével, ám nemsokára jöhetnek a teljesen elektromos átiratok is.

Legalábbis erre enged következtetni, hogy a gyártó elkezdte a saját honlapján beharangozni a Wrangler teljesen elektromos hajtással felszerelt változatát, egyelőre csak koncepció szinten.

hirdetés

A szimplán csak Wrangler BEV Concept néven emlegetett újdonság specifikációiról nem közöltek még részleteket a gyáriak, ám az már a most látszik, hogy az elektromos hajtás mellett megmaradnak a gyáriak a megszokott külső megjelenésnél. A premier március végén várható az Easter Jeep Safari rendezvény keretein belül.

Érdekesség még, hogy a Jeep honlapján megjelent egy ígéret, miszerint megkezdődik a gyári töltőhálózat kiépítése, ráadásul a fenntartáshoz szükséges energiát napelemek segítségével állítják majd elő.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button