Autós Hírek

Retró logókat védetett le a Nissan

A Nissan már gőzerővel teszteli az új Z sportkocsi generációt, mely minden jel szerint úgy lesz új, hogy közben a múlt előtt tiszteleg.

 

Az embléma megújulások (vagyis inkább egyszerűsödések) korát éljük, elég csak a BMW-re, a Volkswagenre vagy a Kia húzására gondolni. Most a Nissan is beállt a sorba, de ők egyszerre két logót védettek le. Egyet magának a márkának és egyet a Z sportkocsik új generációjának.

Az új Nissan jelzés nyitottabb és levegősebb az elődjénél, illetve a felirat is jobban szét lett húzva. Jelen helyzetben azonban nem ez a fontos, hanem a másik levédett embléma, mely a következő Z sportkocsin lesz megfigyelhető. Ezen bizony azt láthatjuk, hogy visszatér az “áthúzott” Z, azaz lényegében újra a Datsun korszak megjelölése lesz érvényben.

Ez egybevág azzal a pletykával, mely még tavaly röppent fel, miszerint az új Nissan sportkocsik a retró jegyében készülnek el. Egyelőre pontos technikai információkat nem közöltek a gyáriak, a közszájon keringő 400Z típusnév is csak találgatásnak minősül. Az viszont biztos, hogy mivel a kémfotók szerint már a tesztelés folyik (egyelőre 370Z-nek álcázva), pár hónapon belül okosabbak lehetünk az új-régi japán sportkocsival kapcsolatban.

(fotók: carscoops)

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button