Autós Hírek

Ismét feltévedt egy civil autós az Interlagos versenypályára futam közben

Egészen érthetetlen, hogy mi történik mostanság Interlagosban. Múltkor egy Mini Cooper tévedt fel verseny közben a pályára, most pedig egy Mercedes GLA blokkolta a boxutca kijáratot a futamon.

Lassan érdemes lesz megkérdőjelezni az Interlagos versenypálya biztonsági intézkedéseit, legalábbis azt a részét, amiben a verseny helyszínét biztosítják a külső behatások kiszűrése okán. Rövid időn belül ugyanis már másodszor történt meg, hogy egy civil autós futam közben hajtott be a pályára. Egy hónapja mi is beszámoltunk arról az esetről, amikor egy Mini Coopert vezető hölgyemény eltévedt és a pályán kötött ki egy Mercedes versenyautók számára rendezett futamon.

Most itt a visszavágó, ugyanis pár napja egy Mercedes GLA sofőrje tévedt valahogy be egy verseny alatt a pályára, ráadásul nem is akárhol, hanem a boxutca kijáraton ment szembe a versenyzőkkel. Emberünk amint a hibáját észrevette, őrült forgolódásba kezdett, ami még komikusabbá tette a kialakult helyzetet. Végül sikerült megfordulnia, majd remélhetőleg nem a versenyzésre fenntartott aszfaltcsíkon, de elhagyta a helyszínt. Nem lennék mostanság versenyző Interlagosban, mert ki tudja, mit hoz legközelebb a sors csapatás közben. Lovaskocsit mondjuk még nem videóztak ott le hasonló helyzetben!

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button