Autós Hírek

Japán is belement a belsőégésű motorok tiltására irányuló tervekbe, a Toyota ki is akadt a bejelentésen

Sorra jelentik be az országok azokat a tervezett időpontokat, amikor már nem lehet a területükön majd belsőégésű motorral szerelt autót értékesíteni. Japán most ezt 2035-re tűzte ki, aminek hallatán a Toyota vezetősége nemes egyszerűséggel kiakadt.

 

Szinte nem telik el hét, hogy valamelyik ország nem jelentené be, hogy 10-15 éves viszonylatban betiltja a belsőégésű motorok forgalmazását a területén, hogy ezzel járuljanak hozzá a karbonsemlegességhez, illetve az élhetőbb környezet kialakításához. A legújabb ilyen bejelentés egyenesen Japánból érkezett, ahol Yoshihide Suga miniszterelnök közölte, hogy a jelenlegi tervek szerint 2035-ben megszűnik a szigetországban a benzines és dízel erőforrással szerelt autók értékesítése, ami az első komolyabb lépcsőt jelenti majd ahhoz, hogy 2050-re megvalósuljon a teljes karbonsemlegesség, avagy ne legyen károsanyag-kibocsátás az ország területén. Persze, ez eléggé összetett kérdés, hiszen az autók villanyosítása a probléma piciny töredékét oldja csak meg, főleg addig, amíg a hozzájuk szükséges energia előállítása nem teljesen emissziómentes formában oldódik meg.

Mindezek mellett a neves autógyártók sem nézik feltétlenül jó szemmel a mostanság eluralkodó nézeteket, a Toyota vezérigazgatója, Akio Toyoda például egyenesen felelőtlenségnek állítja be az országok egymásra licitálását.

“Amikor a politikusok kimondják, hogy a benzint használó autókat irtsuk ki, tudják egyáltalán, hogy mit beszélnek?”- hangzott a Toyota vezér kirohanása, aki hozzátette, hogy Japánban például az áram előállítása nagyrészt szén és gáz égetésével történik meg, tehát az átállással nem lesz tisztább a környezet, csupán a hálózat válik annyira leterhelté, hogy az további súlyos problémákat szülhet a jövőben.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button