Autós Hírek

James Bond-kivitelt kap a Land Rover Defender

Csupán 300 példány erejéig készül el az a Land Rover Defender széria, mely a legújabb James Bond film kapcsán jött létre. A sötétség uralja a különleges sorozatot.

A legújabb James Bond film, a “Nincs idő meghalni” nemsokára a mozikba kerül. Ennek örömére a Land Rover is bemutatott egy az angol kém előtt tisztelgő limitált szériát, ha már a filmben úgy is hangsúlyos szerepet kap az új Defender.

A különleges kivitel elnevezésében nincs semmi váratlan, az Land Rover Defender V8 Bond Edition néven válik elérhetővé csupán 300 példány erejéig. Ebből kikövetkeztethető, hogy a limitált széria az 5 literes 525 lóerős V8-as erőforrást kapja meg, aminek köszönhetően a méretes járgány 4,9 másodperc alatt teljesíti a 100-as sprintet.

Egyértelműen nem a terepjáró adottságokat erősíti a Bond Edition, hanem a sötét hangulat megformálása a cél. Ennek értelmében a fényezés minden pontja feketében pompázik, ami alól még a felnik sem jelentenek kivételt.

Egyedül az első féknyergek kapnak Xenon kék fényezést, hogy azért legyen valami szín is az autó megjelenésében. A belső térben is a sötét elemek dominálnak, különlegesség pedig, hogy a Bond széria teljesen egyedi képernyő intrót vetít le indítás után.

A Land Rover a gyáriak elmondása szerint ezzel a szériával nem csak az új filmet ünnepli, hanem a produkcióval tartó mintegy 38 évnyi együttműködés előtt is tiszteleg.

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button