Autós Hírek

Ismét Jorge Diez a Seat és a Cupra vezető formatervezője

Többek között az Audi A7 megjelenését is a spanyol származású dizájner zseninek köszönhetjük, de anno részt vett több Seat modell kialakításában is. Most ismét Jorge Diez a Seat és a Cupra márka vezető dizájnere.

 

Nagy visszatérést jelentett be a Volkswagen csoport, ugyanis Jorge Diez lett ismét a Seat és a Cupra vezető formatervezője. A spanyol már korábban is dolgozott a márka modelljein, de mindemellett igencsak sokrétű az elmúlt évekre visszavezethető munkássága.

Diez először 2011 és 2014 között dolgozott a Seat paletta alakításán, egészen pontosan a Leon harmadik és az Ibiza negyedik generációját illetve az Ateca markáns vonalait köszönhetjük neki, de részt vett Audi modellek megrajzolásában is. Ezek közül talán az A7 első és a TT második generációja a legfontosabb munkája. A Lamborghini és a Ducati is igénybe vette 2014 után a szolgálatait, nekik főként koncepció járgányokat álmodott meg és vetett papírra, majd a Mitsubishi csapatába szegődött, ahol mint a Mitsubishi Motors Design Europe alelnöke tevékenykedett 2019 nyara óta. Most innen tér vissza a mester, hogy folytassa a Seat és a Cupra kínálat alakítását.

“Jorge Diez az autóipar egyik legtehetséges dizájnere. Neki köszönhetjük számos kulcsfontosságú modellünk megjelenését, olyanokét, mint például a Leon, az Ateca és az Ibiza. Nagyon örülök, hogy ismét visszakapjuk ezt a tehetséget, nemzetközi tapasztalata, a barceolnai inspiráció és a Seat illetve a Cupra márkák eszmeisége tükröződik majd azokon a modelleken a segítségével, melyeket piacra vezetünk az elkövetkező években”- örvendezett Wayne Griffiths, a Seat vezérigazgatója.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button