______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Hajlandó még jobban elmerülni a villanyosításban a Daimler, de ez állásokba fog kerülni

hirdetés

Ola Kallenius, a Daimler vezérigazgatója számolt be arról, hogy érezhetően kedvezően fogadták a vásárlóik az elektromos modelleket. További villanyosítás várható, de ez sok munkahely megszűnésével is jár majd a vezér szerint.

 

A Mercedes gőzerővel vágott bele a villanyos paletta fejlesztésébe. Gyakorlatilag havonta jelentenek be egy újabb EQ modellt, ráadásul már a kínálat csúcsán tanyázó EQS is rendelhetővé vált. Ez azt jelenti, hogy elkezdheti leszűrni a márka, hogy vajon mennyire jön be az új irány a vásárlóknak.

Most Ola Kallenius, a Daimler vezérigazgatója világított rá arra, hogy nagyon kedvezően alakulnak a folyamatok, hiszen ebben az évben csupán három hónap alatt 16 ezer elektromos és 43 ezer konnektoros hibrid modellt tudtak értékesíteni, ami máris a rajt után a globális értékesítésük 10 százalékát teszi ki!

hirdetés

Ezen felbátorodva árulta el azt is a vezér, hogy a márka kész még mélyebbre merülni az elektromos világban, a teljes elektromos átállás pedig még az eredetileg tervezett két évtizedes viszonylat előtt is megvalósulhat. Kallenius még korábban árulta el, hogy azért a hagyományos hajtásokat sem tervezik a közeljövőben elengedni, mert mintegy pénzforrásként továbbra is szükség van rájuk az EV programok finanszírozásához.

Az elektromos vonal tehát beválni látszik a csillagosoknak, ám a vezérigazgató egy dologra már most figyelmeztet ezzel kapcsolatban: a villanyos hajtások összeszereléséhez, tervezéséhez és karbantartásához sokkal kevesebb ember kell, mint az eddigi technológiákhoz, ami elkerülhetetlenül munkahelyek megszűnéséhez vezet majd hosszútávon.

hirdetés

forrás: Financial Times

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button