______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Futurisztikusan gigantikus a kínaiak legújabb elektromos SUV-ja

hirdetés

Ázsiában úgy tűnik, hogy szépen lassan újraindul az autóipar, legalábbis ezt támasztja alá a kínai Hongqi bejelentése: még idén elindul az igencsak megosztó külsővel rendelkező E115 elektromos SUV gyártása.

 

Kína a hírek szerint már kilábalóban van a koronavírus járgányból, és erre enged következtetni az is, hogy a helyi autógyártók szépen lassan kezdenek visszaállni a pandémia előtti állapotokra. Most például a nálunk ismeretlen, ám Kínában nagy népszerűségnek örvendő Hongqi jelentette be, hogy a tervek szerint nemsokára megindul az E115 elektromos SUV gyártása.

A szóban forgó modellt tavaly mutatták be koncepció szinten, ám a végleges változaton szinte semmit sem változtattak utólag a mérnökök. A hajtáslánc két elektromotorból (az első tengelyt egy 218 lóerős, míg a hátsót egy 300 lovas egység hatja) és a 92 kWh teljesítményű akkumulátor csomagból áll. Ez utóbbinak köszönhetően akár 600 kilométeres hatótávval számolnak a gyáriak, míg a két erős villanymotor a gigantikus karosszériát alig 4 másodperc alatt képes 100 kilométeres óránkénti sebességre katapultálni.

hirdetés

Az E115-nek van európai vonzata is: a formát Gilles Taylor, egykori Rolls-Royce formatervező álmodta meg.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button