______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Ezt tudja most egy kínai luxusautó

hirdetés

Ha kínai autó, akkor általában csak a kedvező árazás ugrik be nekünk európaiaknak. Pedig bizony az ottani gyártók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a prémium megvalósítására is. Itt van például mindjárt a Skyworth Skyhome koncepció, mely lényegében egy négykeréken guruló magánrepülőgép.

 

Manapság elkerülhetetlen, hogy a kínai autóiparral foglalkozzon az ember. Már csak azért is, mert premierek tekintetében is lényegében kettőt vernek egy körön az európai gyártókra az ázsiaiak. Ez annyit tesz, hogy most már minden héten felbukkan valami újdonság, amivel idővel számolhatunk az itteni piacon is.

Ráadásul, már közel sem az olcsó, rosszabb minőségű autók érkeznek csak keletről, hanem a helyi gyártók elég erősen megcélozzák a luxusautók piacát is, persze a kategóriában még mindig kedvező árazással. Erre egy kitűnő példa a most bemutatott Skyworth Skyhome koncepció, mely lényegében egy négykeréken guruló magánrepülőnek is felfogható a belső felépítése alapján.

hirdetés

Persze, itt nem arról van szó, hogy például egyetlen hajlított kijelzőből áll a műszerfal, hiszen ezt számtalan modellben láthattuk már a prémium szegmensben, hanem inkább arról, hogy hátul teljesen elkülönített, fekvő helyzetbe állítható, masszázsfunkciós üléseket találhatunk, melyekhez egy kihúzható hűtőszekrény is tartozik.

Nem elhanyagolható tényező még a tetőből lehajtható, méretes, szintén hajlított kijelző, mely a hátsó utasok szórakozását hivatott biztosítani, de azért találhatunk kisebb képernyőket az első ülések fejtámlájába építve is.

hirdetés

A koncepció jelen állapotában a majdnem kész állapotot mutatja a gyártó szerint, azaz jövőre már gyártásba is kerülhet. Azt is tudni lehet már, hogy egy- és kétmotoros kivitelben is elérhető lesz, a csúcsmodell pedig 620 lóerős teljesítménnyel és 3,5 másodpereces 0-100-as gyorsulási képességgel kerül a szalonokba először Ázsiában, de tervezik a globális értékesítést is.

A hazai piacon nagyjából 250 ezer kínai juan, azaz 12 millió forint lesz az induló ára a tervek szerint.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button