______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Ezek a NASA új szállítójárművei

hirdetés

A NASA is elektromosra váltott, legalábbis azoknak a járműveknek a tekintetében, melyek az űrhajósokat szállítják a kilövőhelyre. A Canoo gyártotta le a fura kapszulákat, melyekkel az évtizedek óta használt átalakított Airstream lakóbuszokat váltják le.

 

A NASA komoly mértékű flotta-fiatalításba kezdett bele, már ami a földön használandó járműveket illeti. Ennek keretein belül szert tettek pár kimondottan érdekes elektromos kisbuszra is, melyeket a Canoo szállított le a hivatal számára.

A fura kapszuláknak tűnő járműveket persze nem közúti közlekedésre használják majd az amerikaiak, hanem ezekkel fuvarozzák majd a kilövőálláshoz az asztronautákat. Ennek érdekében a gyártó a NASA illetékeseivel egyeztetve alakította ki a járművek belső terét, melyben teljes felszerelésben akár négy űrhajós is kényelmesen elfér.

hirdetés

A kiváló helykínálat egyik alapja, hogy nem szükséges ebben az esetben gigantikus méretű akkumulátor használata, hiszen a kilövő a legénység központjától csupán kilenc mérföldre található, a telepen belül pedig saját töltőállomást kapott az új flotta.

A Canoo járgányai azokat az átalakított Airstream lakóbuszokat váltják, melyek immár 1984 óta teljesítenek szolgálatot, tehát alaphangon is kiöregedtek már a mai modern közegből.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button