Autós Hírek

A kínai cégek elleni védelemre szólította fel az FBI az amerikai autóipari résztvevőket

Bár az utóbbi időben csendesülni látszik az amerikai-kínai ellentét, az FBI továbbra is az ellenséget látja a kínai cégekben. Figyelmeztették a “hazai” gyártókat, hogy fejlesszenek a védelmükön, mert a Kína a drágán kifejlesztett technológiák ellopására készül.

 

Az amerikai-kínai üzleti ellentét ugyan már-már csillapodni látszik az utóbbi hónapokban, a béke viszont még közel sem köttetett meg. Legalábbis erre enged következtetni Christopher Wray FBI vezérigazgató kijelentése, melyben a védelem megkettőzésére hívja fel az amerikai cégek figyelmét.

“Mi úgy látjuk, hogy a kínai cégek elsődleges célul tűzték ki, hogy eltulajdonítsák az amerikai fejlesztéseket, melyeket aztán ellenük használnak fel a gazdasági küzdelemben. Ezzel mindjárt két csapást is mérhetnek ránk, ha nem figyelünk”- mondta Wray, majd hozzátette, hogy a “hazai” cégeknek kötelességük fejleszteni a biztonságot és jobban odafigyelni a fejlesztéseikre.

“Jelenleg csaknem 1000 olyan eset van kivizsgálás alatt, melyben kínai cégek engedély nélkül tulajdonítottak el amerikai technológiai vívmányokat és terveket. Ezek ellenőrzése mind az 56 irodánkat leköti, az ügyek pedig gyakorlatilag az összes ipari ágazatot érintik”- hangzott el az ismertetőben. Az is kiderült, hogy az elsődleges célpontok között szerepelnek azok az autógyártók, akik elektromos autókkal is foglalkoznak.

Christopher Wray a védelmi vonalak felállítása és a kémkedés felszámolása mellett óva int mindenkit a kínai féllel együttműködéstől is. “Bár kecsegtető és kifizetődőnek tűnhet jelenleg egy kínai céggel együttműködés, hosszú távon viszont csak a vesztes oldalon szálhatunk ki a partnerségből”.

(forrás: Carscoops)

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button