Autós Hírek

Elektromos a legkisebb Lamborghini

Na jó, igazából Xiaomi, de ténylegesen az olasz sportkocsi gyártó engedélyével kerül piacra az elektromos kínai gokart.

 

A Xiaomit legtöbben a mobiltelefonok kapcsán ismerik, de a kínai gyártó lényegében mindent gyárt, amiben van akkumulátor és elektronika. Elektromos rollert már mi is próbáltunk tőlük, a villany gokart viszont még sajnos kimaradt. Pedig már van Lamborghini témára épített ünnepi modell is belőle.

Egészen konkrétan a NineBot GoKart-ról van szó, mely most a kínai gyártó fennállásának tizedik évfordulója alkalmából öltötte magára a jellegzetes sárga fényezést és a bikát ábrázoló logót.

Természetesen nem csak ennyivel lett több a Lamborghini Edition, hanem a technikán is csiszoltak egy picit a mérnökök. Nagyobb, 423 Wh-s akkumulátorral szerelték föl, amivel egy 400 méteres pályán egy töltéssel már akár 62 kört is meg lehet tenni 40 kilométeres óránkénti átlagtempóval. Mindezek mellett új gumikat is kapott a villany gokart, amikkel a gyártó állítása szerint könnyebben lehet driftelni is, illetve a vázba épített hangszórókból Lamborghini üvöltés hallatszik beállítás szerint V10 vagy V12-es hangzással.

Az ünnepi szériás gokart 1500 dollárba, azaz nagyjából 450 ezer forintba kerül, az alap NineBot Gokart Pro pedig 350 ezer forintos áron érhető el a hazai boltokban is.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button