______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Egyelőre Amerikában sem kapott engedélyt a Tesla új kormány megoldása

hirdetés

A Tesla nemrég mutatta be az újragondolt Model S és Model X belső megoldását, ám úgy tűnik, hogy megint elsiették a dolgokat egy kicsit. Amerikában az NHTSA egyelőre nem engedélyezte az új kormányt, így még az is lehet, hogy tényleg nem lesz belőle semmi.

 

Előző héten az egyik legnagyobb figyelmet kapott esemény volt, hogy a Tesla bemutatta azt a modellfrissítését, melynek keretein belül egy teljesen új, lapos kiképzésű kormányt kínálnak majd a jövőben a Model S és a Model X típusokhoz. Még a hivatalos konfigurátor is ezzel a belső megoldással mutatja már a szóban forgó autókat, pedig nagyon úgy néz ki, hogy még semmi sem biztos, azaz könnyen lehet (zárlat)füstbe ment terv is belőle…

A Road&Tracks magazin ugyanis rávilágított arra, hogy jelen pillanatban az NHTSA sem tud még semmit a Knight Rider világából átemelt volánról, azaz hivatalosan még nincs engedélyezve a különös kialakítás. “Az NHTSA jelenleg nem tudja megállapítani, hogy a kormánykerék megfelel-e a szövetségi gépjárműbiztonsági szabványoknak. Ez ügyben egyeztetnünk kell még a gyártóval”- hangzott el a megállapítás. Közben az is kiderült, hogy a Tesla konfigurátorban rejtett opcióként szerepel a hagyományos kerek kormány is. Készült arra Elon Musk cége, hogy esetleg akadályokba ütközik az újdonság? Talán illett volna a publikálás előtt lefutni az engedélyeztetésre vonatkozó kötelező köröket is.

hirdetés

Nem ez az első olyan Tesla ígéret, mely kapcsán a hivatalos engedélyeztetésre fittyet hány a gyártó. Elég csak a Cybertruck-ra gondolni, mely kapcsán azt mondta Elon Musk, hogy nem fognak rajta igazság szerint már változtatni, de abban közben sokan kételkednek, hogy lökhárító és más gyalogosvédelmi megoldás nélkül valaha is hivatalos engedélyt kaphat az igencsak megosztóra sikeredett koncepció.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button