______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Az autójával napirendre nem térő Toyotás és az utánfutó esete

hirdetés

Van az úgy sajnos, hogy olyan emberek ülnek volán mögé, akiknek abszolút nem kéne ezt megtennie. Most egy ilyen esetet láthatunk, azaz a Toyotás nekimegy a lámpánál álló tréleresnek. Nem egyszer, hanem inkább kétszer.

 

Sokan nem gondolnak bele, de a közlekedés kimondottan veszélyes üzem. Többszáz kilós fémszörnyeket irányítunk, amik bizony emberi életek kiontására is alkalmasak. Ezért is fontos, hogy aki autóvezetésre adja a fejét, az minden pillanatban tisztában legyen azzal, hogy mit csinál. Jelen videóban látható autós viszont több tekintetben sem uralta a szituációt, ráadásul egészen érthetetlen módon.

Történt ugyanis Lengyelországban, hogy egy trélert maga után húzó autós megállt a piros lámpánál, majd szépen lassan felzárkózott mögé egy Toyota Yaris. A kis városi járgányt egy idősebb sofőr vezette, aki egy darabig szépen várakozott is, majd elkezdett előre gurulni. Megtörtént a koccanás, a tréleres férfi ki is szállt megnézni a sérüléseket. Látta, hogy szerencsére komolyabb kár nem keletkezett, ezért visszaült a kocsijába, hogy minden menjen tovább a rendes kerékvágásban. Igen ám, csak hogy emberünk be sem tudta még csatolni az övét, a Toyota ismét nekiment a vontatmány hátuljának. Érthetetlen, főleg az a tény, hogy a Yaris tulajdonosa szemlátomást nem csinált ügyet a dologból. Talán észre sem vette? Ha ez így van, akkor félelmetesebb a szituáció, mint amilyennek elsőre tűnik…

hirdetés

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button