Autós Hírek

Autójával együtt temette el a hókotró az amerikai férfit, 10 órán keresztül nem találták

Amerika bizonyos részein már havazás tekintetében is beköszöntött a tél, ráadásul igen komoly mértékben. A hókotrók viszont járják az utakat, nem kis dombokat emelve az út szélére. Egy ilyen alá lett élve eltemetve Kevin Kresen, ami majdnem az életébe került.

 

Nálunk lassan már csak régi elbeszélésekből ismerhetjük meg, hogy milyen is az igazi hófehér táj, a világ más pontjain viszont már kegyetlenül beköszöntött az igazi tél. Amerikában, New York állam bizonyos részein például több mint 1 méternyi hó hullott nemrégiben 24 óra alatt, ami okozott fennakadásokat, de a hókotrókat természetesen nem tántoríthatta el a feladat elvégzésétől. Erre fázott rá a szó szoros értelmében Kevin Kresen, amikor Owego városában félreállt, hogy az út szélén vészelje át a hóvihart.

Jöttek ugyanis a hókotrók, akik az utat letisztítva félretolták a havat, ám ezzel gyakorlatilag élve eltemetve Kevint az autójával együtt. A félretolt hóra persze továbbra is hullott a friss áldás is, így pillanatok alatt már semmi sem látszódott a kocsiból, az ajtók pedig nem nyíltak a nekik támaszkodó súlynak köszönhetően.

Mikor emberünk rájött arra, hogy csapdába esett, azonnal hívta mobiltelefonjáról a 911-et, de mivel nem tudta elmondani, hogy pontosan merre temették be, a keresés a hóviharban esélytelen feladatot állított a hatóságok elé, ami miatt Kevin Kresen arra kényszerült, hogy egész este az autóban maradjon. Fűtés nélkül, mert mint kiderült, az műszaki okok miatt nem működött a járgányban!

A teljesen átfagyott férfi már az életéért küzdött, amikor a szerencse végre rámosolygott. Egy a keresésben résztvevő rendőr ugyanis elkezdett postaládákat keresni a hóban, hogy azokon nézzen pontos cím után, ám ásás közben láda helyett a kocsi szélvédőjére bukkant. Gyorsan nekiláttak az 58 éves férfi kiszabadításának, hiszen a kihűlés miatt ekkor már minden perc számított!

A sztori végül szerencsésen végződött, Kevin időben kórházba került, ahol már biztonságban töltheti a lábadozás idejét. Ez egy olyan sztori, aminek bekövetkeztétől ugyan nekünk nem igazán kell tartanunk, de arra tökéletesen rávilágít, hogy a legváratlanabb pillanatban állhatnak elő olyan helyzetek, amikor szó szerint az életben maradás a tét.

(fotók: New York State Police Newsroom)

Címkék

Hasonló tartalmak

Egy komment

  1. Szegeden voltam katona a ’80-as évek közepén. Műszaki-utász alakulat voltunk, volt néhány BAT a laktanyában, tolólapos is. Kemény tél volt, bennünket is kivezényeltek Szeged környékére akadálymentesíteni. A BAT úgy tolta bele a Trabantot a hóbuckába, hogy a sofőr meg a gépjárműpk. észre sem vették. A Trabi “eltűnt”, úgy tudom, bejelentették a rendőrségen is, mint ellopottat. Aztán márciusban előkerült, amikor kiolvadt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button