Autós Hírek

A Skodának lesz kis elektromos városi autója a jövőben is

Bár a parányi Citigo elektromos változta már nem kapható, nem marad kis elektromos autó nélkül a Skoda a jövőben sem. A márka elnöke jelentette be, hogy a Volkswagen ID.1 alapjaira felépítve lesz majd nekik is egy kis elektromos modelljük.

 

A Skoda pár hónapja jelentette be, hogy az elektromos kisméretű Citigo elköszön a palettáról, a jövőben úgy néz ki, hogy lesz egy hasonló méretű elektromosa ismét a márkának. Természetesen ebben az esetben is az történik majd, mint ahogyan az a Citigo esetében is megfigyelhető volt, azaz a Volkswagen alapokat kapja majd meg a Skoda is.

Az anyacég palettájára ugyanis pár éven belül megérkezik a kis ID.1-es modell, mely a már ismert MEB platform rövidített változatára épül majd fel. Ez az alap áll majd a cseh gyártó rendelkezésére is Thomas Schafer elmondása szerint. “Ha itt lesz a platform, akkor arra építhetünk mi is valami okosságot, ami teljesen másként fest majd, mint a VW modellje. Az a jó a családban, hogy nem neked kell mindent egyedül csinálnod”- magyarázta el a Skoda elnöke.

A Citigo szellemi utódja tehát más külsővel érkezik majd pár éven belül (valamikor 2025 után), mint az ID.1, de a technikai alapok természetesen közösek lesznek. A két autó között ráadásul nem csak ez lesz a különbség, hanem az árazás is. Schafer ugyanis elárulta, hogy értelemszerűen a saját autójukat az ID.1 alá kell árban belőni, amit a VW jelenlegi tervei szerint nagyjából 20 ezer eurós vételárral tudnak majd piacra dobni. A Skoda tehát még ez alá is bemegy majd árban, ami már közel megfizethető alternatívát kínál majd az elektromos autózás szerelmeseinek.

(a képeken a Citigo EV látható)

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button