Autós Hírek

Átalakulós kormányt szabadalmaztatott a BMW

A BMW az önvezető autók bevezetésére készül. Legalábbis ezt támasztja alá, hogy már le is védették azt a kormány megoldást, mely az ilyen autókba kerül majd.

 

Bármennyire is problémás egyelőre a bevezetésük, a BMW gőzerővel dolgozik az önvezető technológiával ellátott modelleken is. Konkrét tanulmányok és felmérések készültek már a témával kapcsolatban, most pedig egy jogilag levédett technológia látott napvilágot. Ez a bajorok menet közben átalakuló kormánya.

A háttérsztorihoz tartozik, hogy a BMW már évekkel ezelőtt készített tanulmányt arról, hogy a fény és hangjelzés, vagy a környezet megváltozása készteti hamarabb a vezetőt arra, hogy galiba esetén átvegye az irányítást. Mert bizony a németek szerint akármennyire is önvezető egy jármű, a beavatkozás lehetőségét biztonsági okokból meg kell hagyni az embereknek. A tanulmány pedig hangsúlyosan mutatta ki, hogy az átváltozás hamarabb felkelti az ember figyelmét, mint néhány led és a kellemes csilingelés (ordító sziréna szóba sem jöhet, hiszen nem szívrohamot, hanem segítséget várna ilyenkor az autó).

Na szóval itt van ez a kormány, mely önvezető állásban lapos, akárcsak egy versenyautó kormánya, viszont ha emberi irányítás szükségeltetik, akkor hirtelen teljesen kerek lesz. Persze, ez csak úgy működhet, hogy a volán oldalsó karimája állandó távolságban marad a kormány közepétől, így “változás” esetén nem kell hirtelen új fogást keresni rajta, gyakorlatilag azonnal meg lehet kezdeni a manuális manőverezést.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button