Autós Hírek

Egymillió értékesített példánynál tart a Range Rover Sport

A Range Rover Sport mondhatni újabb típusnak számít a Land Rover kínálatában, hiszen csak 15 éve érhető el a palettában, ám azt nem lehet mondani, hogy nem egy sikeres modell. Immáron gazdát talált magának az egymilliomodik példány is.

 

A Land Rover kínálat egyik legújabb tagja a 2005-től kapható Range Rover Sport modell, mely nem feltétlenül a terepjáró képességeivel, inkább a prémium érzettel és karakteres megjelenésével nyerte meg magának a vásárlókat. Nem is akárhogyan tette ezt, az érdeklődők ugyanis olyan mértékben ráharaptak az elmúlt években a típusra, hogy máris az egymilliomodik értékesített példányt ünnepelheti a gyártó.

A modell sikeréhez azonban egyértelműen nem csak az újdonság ereje és az autó lénye járult hozzá, hanem az a gigantikus marketing kampány is, amit az elmúlt években felépítettek rá a szakemberek. A második generáció szerepelt például James Bond filmekben is szép számmal, de a rekorddöntésekről sem feledkezhetünk el.

Ilyen például a 2013-ban a Pikes Peak hegyi felfutón elnyert leggyorsabb sorozatgyártású SUV modell cím, de nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy 2018-ban a gyáriak ezzel az autóval teljesítették a “Dragon Challenge” kihívást, azaz 999 lépcsőfokot másztak meg vele Kínában a “Sárkány útján”, melynek célja a Tianmen hegyen található “Mennyország kapuja” elérése volt.

A Range Rover Sport jelenleg nálunk kétliteres négyhengeres 300 lóerős benzines erőforrással vagy pedig háromliteres hathengeres dízellel érhető el mild-hibrid hajtással és 250 lóerős teljesítménnyel felvértezve valamivel 28 millió forint feletti induló áron.

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button