Autós Hírek

Nálunk is kapható lesz a csúcs Mustang, de csak csökkentett teljesítménnyel

A Ford a Mustang kínálat tetejére helyezi fel a Mach 1 különleges szériát, mely nálunk is tiszteletét teszi. Ez a jó hír, a rossz, hogy az ide küldött példányok gyengébbek lesznek, mint amit Amerikában forgalmaznak.

 

A Ford egy különleges szériával éleszti újra a 60-as és 70-es évek legendás Mach 1 elnevezését. Akkor is a leghegyesebb Mustang modellekre került fel a jelölés és most sem lesz ez másként, azaz egy igazi ínyencségre nevezhetnek be nemsokára a rajongók.

Ami még ennél is jobb, hogy az európai vásárlók sem maradnak ki a mókából, azaz hivatalosan nálunk is forgalmazza majd a gyártó a különlegességet, ami kérhető lesz a Shelby kínálatából származó hatsebességes Tremec manuális váltóval vagy éppen a Ford újrahangolt 10 sebességes automata szerkezetével is.

A dizájnt a vadított lökhárító, az egyedi hűtőrács és a klasszikus kinézettel bíró 19-es felni szett dobja fel, illetve a fényezés-díszcsík párosítások is a klasszikus Mustang korszakot hivatottak felidézni.

A Mach 1 lényegi része a motorja, hiszen ez teszi a kínálat legerősebb tagjává, legalábbis Amerikában. Az 5 literes V8-as szívómotor ugyanis a tengerentúlon 490 lóerő leadására képes, de mi “csak” 460 lóerőt kapunk meg ebből az Európában érvényes szabályozások miatt. Persze, ez sem kevés, de így ebben a térségben a Mach 1 nem a legerősebb, hanem az egyik legerősebb lesz, hiszen a Bullit esetében is ugyan ekkora ménesszámot kapnak a vásárlók. Az európai árazás és a hivatalos forgalmazás kezdete egyelőre ismeretlen.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button