Autós Hírek

AMG invázió készülődik Genfben

A Mercedes nem csak hogy ott lesz idén a Genfi Autószalonon, hanem rengeteg újdonságot is ott mutat meg először a nagyközönségnek. Három új taggal bővül az AMG paletta is.

 

A Mercedes az egyik legtöbb újdonsággal jelentkező márka lesz az idei Genfi Autószalonon. A németek többek között olyan nagyágyúkat mutat be alig két hét múlva, mint az alaposan felfrissített E-osztály és a CLA konnektoros hibrid változata.

Ami ennél is fontosabb, hogy jelentősen bővül az AMG paletta is. A “hétköznapi” kivitelek mellett ugyanis az AMG E63 is megtalálható lesz a stuttgartiak standján, illetve két új SUV modell is bejelentkezik a teljesítményre kihegyezett Mercedesek palettájára.

Ezek közül az egyik egyértelműen a nemrég beharangozott GLE 63 AMG Coupe lesz, melynek 4 literes ikerturbós V8-as egysége 563 lóerőt képes leadni. Természetesen lesz GLE 63 AMG S is, mely esetében már 603 lóerős teljesítményről beszélhetünk 850 Nm nyomaték mellett.

A második szabadidő AMG egyelőre még nem lett megnevezve, viszont a 2 literes turbós 387 lóerős motorral szerelt új GLA-t szintén már hónapok óta ígérgetik a gyáriak, így meglepő lenne, ha nem az lenne a harmadik AMG premier a szalonon.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button