______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Érdekes koncepciókat mutatott be a Jeep, van köztük egy teljesen elektromos modell is

hirdetés

A Jeep gőzerővel készülődik a húsvéti Safari rendezvényére, ahol néhány új koncepciómodellt is megmutatnak a nagyközönségnek. Ezek közül ismerhetünk meg most párat, köztük egy elektromos próbálkozást is.

 

Az Easter Jeep Safari egy olyan rendezvény, ahol 1967-óta (tavaly a pandémiás helyzet miatt elmaradt) minden évben a gyári támogatás mellett gyűlnek össze az off-road stílus képviselői, hogy beszámoljanak az érdekességekről és az újdonságokról. Idén ugyan nagyközönség és kiállítók nélkül lesz lebonyolítva a rendezvény, de a Jeep azért most is készül néhány koncepció járgánnyal a neves esemény tiszteletére! Most ezek közül mutattak meg párat előre.

A Wrangler Orange Peelz a nevéhez méltóan narancssárga fényezéssel készült el, a szélvédő pedig törhetetlen Gorilla üveg, hogy terepezés közben az ágak és hasonló tereptárgyak ne tudjanak kárt tenni benne. Az oldalsó ajtók nem tartalmaznak üvegezést, a tető pedig természetesen leszerelhető. A futómű 5 centivel lett megemelve, a meghajtásról pedig a már ismert 3,6 literes 285 lóerős Pentastar V6-os erőforrás gondoskodik nyolcsebességes automata váltóval párosítva.

hirdetés

A Jeep Gladiator Rubicon Red Bare a kemény terepek játékszere, amennyiben valakinek platóra is van szüksége a mókához. A váltó áttételeit úgy módosították, hogy szinte alapgázon is képes legyen hegyeket mászni a járgány, a futóművet pedig Dana 44 hidakkal erősítették meg. A sérülések elkerülése végett fém lökhárító és hűtőrács védelem került a Gladiator elejére, a tapadásról pedig a BFGoodrich terepgumik gondoskodnak. A motortérben a 3 literes 260 lovas EcoDiesel V6-os egységet találhatjuk meg.

Az eddigieknél lényegesen több érdekességet tartalmaz a Jeepster Commando Beach, mely a kinézetével ellentétben nem egy retró elemekkel felvértezett új járgány, hanem éppen fordítva, egy modern átalakítással büszkélkedő 1968-as C101, azaz Jeepster Commando. Természetesen az eredeti autót az utolsó csavarig felújították, új fényezést kapott, a hajtást pedig egy 2 literes négyhengeres turbós motorra cserélték, mely 340 lóerős teljesítményt képes leadni 500 Nm nyomaték mellett.

hirdetés

A végére maradt tulajdonképpen a legfontosabb koncepció. A Jeep ugyanis egy ideje már hangoztatja, hogy erőteljes lendülettel indul meg a villanyosítás útján, eddig teljesen elektromos próbálkozásokat viszont nem igazán láthattunk tőlük. Most viszont itt a Magneto megjelöléssel ellátott tanulmány, mely belsőégésű erőforrást már nem tartalmaz, a meghajtásáról egy 285 lóerős villanymotor gondoskodik. Az energiát négy darab akkumulátor csomag biztosítja, melyek teljesítménye összesen 70 kWh, az elhelyezésüket pedig úgy oldották meg a gyáriak, hogy az ne mozdítsa el lényegesen a Wrangler súlypontját, azaz az alvázba építve megpróbálták őket egymástól elkülönítve a lehető legjobban szétszórni.

Ez már a beígért villanyos korszak előfutára? Könnyen lehet, hogy igen. Minden esetre azt már láthatjuk, hogy a Magneto bemutatásával tényleg elindult egy folyamat, aminek a végén ott lehetnek a teljesen hangtalan terepjáró alkalmatosságok. Csak a töltésre figyeljünk majd oda, mert hát igencsak feszült helyzetet eredményezhet a jövőben a semmi közepén elfogyó feszültség, hiszen ebben a korban már a magunkkal cipelt marmonkanna nem játszik. Maximum a méretes Powerbank vagy az aggregátor…

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button