______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Volkswagen: nem csak elektromos a jövő

hirdetés

Ugyan a Volkswagen óriási összegeket és energiát fektet az ID elektromos modellcsalád kiépítésébe, nem csak ebben látják a jövő autózását. Ezt a márka technikai igazgatója jelentette ki.

 

A Volkswagen már javában építi a saját elektromos modellpalettáját ID néven, nemrég pedig arról is szó volt, hogy csak villanyautózni fog a német márka pár éven belül. Most kiderült, hogy ez azért nem teljesen igaz!

A Volkswagen technikai igazgatója, Matthias Rabe ugyanis hozzátette, hogy ez az irány nem minden esetben járható, a belsőégésű motorokat nem lehet csak úgy elengedni. Persze, a jelenlegi formában sem maradhat meg a dolog, ha így folytatódik az emissziós normák szigorítása, ezért is fejlesztenek gőzerővel egy másik irányba is már évek óta.

hirdetés

Ez pedig a bioüzemanyagok és a biomasszák technológiája, mellyel a mérnök szerint közel zéró emisszió érhető el további fejlesztésekkel. Persze, jelenleg még a technológia közel sem tart ezen a szinten, de a németek hisznek abban, hogy idővel élhető megoldásként kerülhet fel ez is a palettára.

“Mi szeretnénk mindenki igényét kiszolgálni, így nem szabad csak egy irányba fejleszteni”- tette hozzá Rabe, majd a repülés világát hozta fel példaként. Ott ugyanis a kisebb helyi járatokat ki lehet majd szerinte idővel váltani villanyos technológiával, ám a tengerentúli repülések esetében kockázatos erre támaszkodni. Ugyan ez a helyzet az autózás világában is: a vásárlóknak különböző igényeik vannak, amiket ki kell szolgálni, ha egy gyártó hosszú távon is nyereséges szeretne maradni.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button