______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Visszafogják Franciaországban a Polestar modellek értékesítését a Citroen feljelentése miatt

hirdetés

Elég komoly problémákkal kell szembenéznie mostanság a piaci terjedésbe éppen csak belefogó Polestar márkának. Először a Polestar 2 esetében derültek ki sorra a szoftveres hibák, most pedig úgy néz ki, hogy a francia vásárlóktól is el kell búcsúzniuk.

 

Nem egyszerű mostanság a Volvo kötelékébe tartozó Polestar élete, ugyanis az új elektromos autójuk globális piaci bevezetése sorra problémákba ütközik. Első körben két egymás után kiderülő szoftveres hiba nehezítette meg a gyártó életét, most pedig a francia vásárlókat vesztheti el a márka egy jogi huzavona miatt. A Citroen ugyanis fejlelentette őket, hogy túlságosan hasonlít a Polestar embléma az általuk levédetett és használthoz.

A per még tavaly év végén kezdődött, most pedig a The Connexion online magazin értesülései szerint megszületett az ítélet is, melyben különös módon a francia gyártót vette védelem alá a francia bíróság. Ennek értelmében a logo jogtalan használata miatt 150 ezer eurós bírságot kell a svéd gyártónak befizetnie, de ami ennél is rosszabb, legalább hat hónapon keresztül nem használhatja a kifogásolt emblémát, azaz ennek égisze alatt nem értékesíthet tovább autókat.

hirdetés

Ha ez nem lenne elég, Franciaországban elérhetetlenné vált a Polestar honlapja is, azaz aki francia IP címmel szeretné megnézni a weboldalt, az egy olyan üzenettel találkozik, miszerint két jogdíj sértés miatt is blokkolja a hálózat a szóban forgó lap megnyitását.

Mindezek ellenére a két logo csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető hasonlónak, a Citroen esetében ugyanis a nyilacskák egymás felett helyezkednek el és felfelé mutatnak, míg a Polestar emblémájában egymás felé fordulnak és csillagot mintáznak. A DS és a Polestar viszonylatában már meggyőzőbb a hasonlóság, de ott meg francia oldalról az egyik nyíl kétfelé mutat, ráadásul teljesen más a két oldal elhelyezkedése is. Ha nagyon akarjuk, bele lehet látni a hasonlóságot, de ennél komolyabb egybeesések is előfordultak már a történelem során…

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button