______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Új szegmensben próbál szerencsét a Volvo

hirdetés

Hivatalosan is megérkezett a Volvo első buszlimuzinja, mely lényegében a kínai elektromos Zeekr 009 kicsit átdolgozott változata. Egyelőre csak Kínában kapható, de a gyártó nem zárkózik el az európai nyitástól sem.

 

A Volvo történetének új korszakát köszönthetjük, hiszen a kínai tulajdonban lévő svéd márka egy olyan szegmensbe lépett be, ahol eddig nem képviseltette magát. Ez pedig nem más, mint a buszlimuzinok világa, ugyanis a most bemutatásra került EM9 pontosan ebben a kategóriában próbálja meg magához csalogatni a vásárlókat.

Persze, azért nem ilyen egyszerű a sztori, hiszen az EM9 nem nevezhető teljesen új autónak, a Volvo a kínai piacon már egy éve kapható Zeekr 009-est dolgozta át egy kicsit, hogy felvegye a saját palettájára.

hirdetés

Dizájnt tekintve helyenként beleláthatjuk az autóba a jellegzetes márkaarculatot, de az újdonság mégis alaposan kilóg az eddigi kínálatból ezen a téren. Ez annak is köszönhető, hogy elsődlegesen az ázsiai piacra tervezték az autót, így az ottani elvárásoknak akartak megfelelni a megjelenésével.

A belső tér kialakítása már globális szemléletet mutat, komoly mértékben a prémium érzésére helyezve a hangsúlyt. A 2+2+2-es elrendezés például minden sorban külön foteleket eredményez, így az EM9 nem a tipikus melós-csapatszállító, hanem inkább egy négykeréken guruló irodaként vagy luxus buszlimuzinként fogható fel. A második sor ülései például akár ággyá is átalakíthatók, elektronikusan kihajtható asztal tartozik hozzájuk és még a tetőből is elő lehet csalni egy 15,6 colos képernyőt.

hirdetés

Ezen felül előre beállított programok aktiválásával varázsolhatunk még pihentető közeget, vagy éppen konferenciaközpontot a buszlimuzinból. Ezek a beállítások a világítást, az üléseket, a hőfokot és a képernyőt is irányítják, a legjobb hatás elérése érdekében.

A műszerfal természetesen még több kijelzőt tartalmaz, fizikai gombok gyakorlatilag csak a kormányon vannak. A gigantikus, középen elhelyezkedő infotainment-képernyőn menedzselhetjük az autó minden funkcióját, illetve hangutasítást is adhatunk, ha az éppen kényelmesebb.

Természetesen, mivel az alapokat a szintén Geely tulajdonban lévő Zeekr adta, a Volvo esetében is tisztán elektromos hajtásról van szó. Egészen pontosan egy 272 lóerős, hátsó tengelyt hajtó villanymotor és egy 116 kWh teljesítményű akkumulátor együttesét kapják meg a vásárlók, mely 8,3 másodperces 100-as sprintet és nagyjából 700 kilométeres hatótávot eredményez. Érdekesség, hogy a Zeekr 009 esetében egy jóval erősebb, dupla motoros, 544 lóerős konfiguráció is elérhető, de a Volvo EM9 kínálatába úgy tűnik, hogy ezt egyelőre nem emelik át a döntéshozók.

Az új Volvo buszlimuzin értékesítése Kínában kezdődött meg 818 000 jüan, azaz nagyjából 40 millió forintos induló árazással. Az európai debütálásáról egyelőre nem árultak el konkrétumokat a gyáriak, de annyit azért elmondtak, hogy a későbbiekben mindenképpen számolnak majd az itteni vásárlókkal is.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button