Autós Hírek

Túlharsogja a Lamborghinit a Bugatti? Nemsokára kiderül!

Ahogy sorra szálnak be az autómárkák is az audio rendszerek forgalmazásába, úgy nyer szépen lassan új értelmet a hangzás háború! A jövőben nem az erőforrások hangjára, hanem az új hangrendszerek teljesítményére csodálhatunk majd rá.

 

Nem sokkal az után, hogy a Lamborghini bemutatta a legújabb fül- és fejhallgató kollekcióját, a Bugatti is bejelentette, hogy beszáll az audio rendszerek terén folytatott versenyben. Természetesen ebben a kategóriában is tartja magát az elveihez a neves gyártó, azaz limitált szériás, nagy teljesítményű és igencsak drága lesz az új termékcsalád.

A technikai háttér biztosításához természetesen egy a témában jártas céggel áll össze a Bugatti, ami jelen esetben nem más, mint a német Tidal, akik már több mint két évtizede meghatározott tényezőnek számítanak prémium hangzás terén.

A Bugatti hangforrásai abban is különlegesek lesznek, hogy mindegyik egyedi megrendelés alapján készül majd el. Adott két téma, amiket a gyáriak Monocoque és Duotone néven kínálnak majd, aztán ezen felül a megrendelő dönti el, hogy milyen anyagokat szeretne a hangfalakon látni és azok milyen színben és stílusban pompázzanak majd.

A rendszer technikai hátteréről egyelőre nem beszéltek a felek, csupán annyi tisztázódott, hogy mindegyik kivitelből 15-15 darab készül majd el. Mennyi az ára? Az összes! Ez egy tipikusan olyan termék lesz, aminek ha rákérdezel az árára, akkor azt jelenti, hogy nincs rá pénzed. A többieknek pedig úgy sem számít, hogy most 2 vagy esetleg 3 családi ház árát szórja el az új hifi rendszerre, mert hát mégis csak az a legjobb, ha nem csak a garázsban, hanem a nappaliban is “parkol” két Bugatti!

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button