Autós Hírek

Továbbra is állnak a Bugatti fejlesztések, kivár a márkával a Volkswagen

A Volkswagen még mindig nem erősítette meg hivatalosan, hogy tényleg odaadná-e a Bugatti márkát a horvát elektromos Rimac cégnek, ám azt a márka igazgatója elárulta, hogy egyelőre semmilyen irányba nem fejlesztenek, amíg nem dől el a márka sorsa.

 

Pár hete röppent fel a hír, hogy a Volkswagen 49 százalékos részesedést szerezne a horvát Rimac elektromos specialista cégben és cserébe a Bugatti márkát ajánlaná fel minden velejárójával együtt. A belsős kiszivárogtatásra azóta sem érkezett hivatalos megerősítés, Stephan Winkelmann azonban olyan részleteket árult el, ami arra enged következtetni, hogy tényleg komoly változás előtt áll a márka.

A Bugatti elnöke ugyanis a Bloomberg-nek nyilatkozott úgy, hogy korábban ugyan szóba került, hogy folyik egy új modell fejlesztése, ám ezt a koronavírus miatt le kellett állítani. Ráadásul most már, valószínűleg a Volkswagen által bejelentett reformációs csomag miatt (mely a francia gyökerekkel rendelkező szupersportkocsi márka mellett a Ducatit és a Lamborghinit is érinti) újra sem kezdik a fejlesztést, avagy megvárják, hogy mi lesz a márka sorsa a későbbiekben. “A koronavírus keresztbe tett a fejlesztéseknek, most pedig ott tartunk, hogy nem beszélünk a jövőről”- mondta Winkelmann.

Egyes informátorok szerint november folyamán születhet meg a végleges döntés, avagy nagyjából másfél hónap múlva már körvonalazódhat, hogy mi lesz a nagy múltú márka sorsa.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button