Autós Hírek

Tovább késik az AMG Project One

A Mercedes szupersportkocsijára még várniuk kell a szerencsés tulajoknak. A WLTP szabvány bevezetése keresztbe húzta a németek számításait.

A Mercedes-AMG még két évvel ezelőtt jelentette be, hogy elkezdte a 2015-ös F1-es versenyautó motorjával szerelt szupersportkocsi fejlesztését. Az ígéretek szerint 1050 lóerős hibrid járgány összesen 275 példányban készül majd el, ráadásul már minden darabnak meg is van a tulajdonosa. Na ők bosszankodhatnak most, nem is kicsit.

Az AMG ugyanis bejelentette, hogy nagyjából két évet késnek még majd az átadásokkal, mivel nem sikerült időre befejezni az autót. A legnagyobb késést a bejelentés óta kötelezővé vált szigorú WLTP szabvány jelenti. A gyáriak ugyanis az elnéző NEDC ciklus alapján adták le anno az 1,6 literes V6-os benzines motorra támaszkodó rendszer emissziós értékeit, melyek most már nem érvényesek. Ami nagyobb baj, hogy az új módszerrel mérve már nem is túl kedvezőek a szóban forgó értékek, ami jelentős büntetést vonhat maga után, amennyiben így dobják piacra a németek.

Természetesen fel sem merült az AMG mérnökök fejében, hogy visszább vegyenek a teljesítményből, hiszen a tehetős vásárlóknak 1000 lóerő fölötti autót ígértek, így azt is kell adniuk. A finomítás és a továbbfejlesztés viszont időt igényel, egészen pontosan legalább még két évet…

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button