______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Több pénzt áldoz a belsőégésű motorok fejlesztésére a Mercedes

hirdetés

A tervezetnél jóval több pénzt öl a belsőégésű motorok fejlesztésébe a Mercedes. A gyártó vezérigazgatója azt is megerősítette, hogy a következő S osztály frissítésre szánt keretet is megemelték ezzel együtt.

 

Nem is olyan régen a Mercedes tele volt elektromos tervekkel. Többek között ott volt az új villanyos platform kifejlesztése és a 2030-ig kitűzött teljes elektromos átállás. Ma már tudjuk, hogy a villanyautók iránti kereslet csökkenése miatt az elsőt el is kaszálták a németek, a másodikkal kapcsolatban pedig annyit módosítottak, hogy addigra a paletta 50 százaléka lesz elektromos.

Természetesen ez azzal is jár, hogy a német gyártó a tervezettnél jóval kevesebbet költ az elektromos fejlesztésekre, azaz felszabadult egy jókora anyagi keret is, amit másra lehet fordítani. Hová csoportosítják át? Erről a márka vezérigazgatója, Ola Källenius beszélt egy interjúban.

hirdetés

A Mercedes-vezér ugyanis kijelentette, hogy a vártnál sokkal több pénzt fordítanak mostantól a belsőégésű motorok és a hibrid rendszerek fejlesztésébe. Hogy pontosan mennyivel többet, azt nem részletezte, de ha azt vesszük, hogy az elkaszált MB.EA Large platform fejlesztésére anno nagyjából 5 milliárd eurót különítettek el, könnyen lehet, hogy ez az összeg vándorolt át a belsőégésű részleghez, akiknek eredetileg 14 milliárd euró állt volna rendelkezésükre.

Källenius arról is beszámolt, hogy a két év múlva esedékes S osztály frissítésére is megemelték a rendelkezésre álló keretet, aminek köszönhetően komoly mértékben fejlesztik a meglévő motorpalettát is. Ez a 2026-os frissítés várhatóan az utolsó lesz a jelenlegi modell életében, hiszen a mostani generáció már 4 éve a piacon van és nemrég esett át egy kisebb módosításon.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button