Tavares: Az Alfa Romeo nem eladó!
A Stellantis vezérigazgatója az Alfa Romeo Milano bemutatóján beszélt arról, hogy a közelmúltban több nagyobb cég is megpróbálta megszerezni a márkát. Az Alfa viszont állítása szerint nem eladó, főleg nem a kínaiaknak.
A napokban megtartott Alfa Romeo Milano premier elég sok érdekességgel szolgált a márka rajongóinak. Először is, ott van mindjárt maga az autó, amiről tegnap már szó esett. Mindezek mellett pedig a Stellantis cégcsoport vezérigazgatója, Carlos Tavares is érdekes dolgokról számolt be a rendezvényen.
Tavares ugyanis elárulta, hogy a közelmúltban több megkeresést is kaptak azzal kapcsolatban, hogy kivásárolnák a Stellantisból a neves olasz márkát. Tárgyalások? Alkudozások? A vezérigazgató szerint erről szó sem volt, egy másodpercbe telt elutasítani minden ajánlatot, hiszen elmondása szerint az Alfa Romeo a Stellantis “legnagyobb ékköve”, ami egyszerűen nem eladó.
Érdekességként a vezér kitért arra is, hogy kínai cégeknek nem csak az Alfa Romeo, hanem egyetlen Stellantis márka sem lehet eladó. “Azok, akik kínai autógyártókat hoznak Olaszországba, ugyanazon az oldalon állnak, mint azok, akik eladták a Volvót a Geely-nek és az MG-t egy másik kínai autógyártónak (SAIC). Barátaim, ez soha nem fog megtörténni a Stellantisszal, ez nem fog megtörténni az Alfa Romeóval”- hangzott a kijelentés.
Cáfolatot kapott az is, hogy a Stellantis el akarja hagyni Olaszországot és le akarja szerelni a Fiat üzemeit. Sőt, a vezérigazgató állítása szerint éppen az ellenkezője történik, azaz a cégóriás 5 milliárd eurót készül rálocsolni az olasz gyáregységekre és akkumulátorgyártásra, hogy az elkövetkező időszakban 15 új, még leleplezésre váró modell gyártását tudják megoldani az országban.