Autós Hírek

Dízel Mustang? Picit kormol, de erőből nincs hiány

A Ford Mustang tipikusan egy olyan autó, ami szinte elképzelhetetlen dízel motorral. Amerikában viszont egy srác belerakott egy Cummins dízelt, melyet meg is támogatott két gigantikus turbóval. Az eredmény némi korom és 1500 lóerő.

 

Szélsőségek világában élünk, és ez bizony igaz az autózás világára is. Míg a világ egyik felén cél a zéró emisszió és az elektromos autózás elterjesztése, addig van egy másik hely, ahol simán meglépik az emberek, hogy bivalyerős, pótkocsi méretű motorokat építenek be gyakorlatilag akármibe.

Ott van például a Ford Mustang, mely alapból V8-as benzines erőforrással keresi magának a vásárlókat Amerikában, de még így is előfordulhat, hogy valaki még drasztikusabb döntésre szánja el magát. Például belerak egy Cummins dízel motort gigantikus méretű turbókkal megtámogatva.

A szóban forgó sztori nem most kezdődött, Westen Champlin még 2019-ben vásárolta meg az autóját, melyet már a rákövetkező évben alaposan átszabott. Ekkor került bele először dízel erőforrás. Az 5,9 literes motor akkor alapból 240 lóerőt tudott, majd egy nagyméretű turbó felhelyezésével máris 620 lóerőt tudott a ménes 2000 Nm nyomaték mellett.

Persze, már ez is elég lenne ahhoz, hogy a feketén kormoló Mustang a fél világot maga alá gyűrje egy gázadásra, de ha valakit elkap a gépszíj, akkor bizony nincs megállás. Champlin többet akart, ezért vásárolt egy nagyobb, 6,1 literes Cummins motort, melyre már nem egy, hanem inkább két darab óriási turbót helyezett fel. Az eredmény? Első mérésre is 900 lóerő, ám némi finomhangolás után máris 1500 lóerő ugrott ki az egységből. Nyomaték? Az összes! Környezetvédelmi besorolás? Felejtsd el!

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button