Autós Hírek

Villanyosít a Caterham is, de szó sincs még arról, hogy teljes átállást fontolgatnának

A Caterham vezérigazgatója árulta el, hogy a legendás Seven is elérhető lesz elektromos kivitelben. Persze, a klasszikus modell forgalmazója még mindig inkább a jó öreg benzines erőforrásokban hisz.

 

A villanyosítás korszakában egy gyártó sem teheti meg, hogy nem vesz részt az elektronokkal vívott csatában. Még az olyan, kimondottan rétegmodelleket gyártó cég sem, mint a Caterham. Ennek fényében Graham Macdonald, a vállalat vezérigazgatója most meg is erősítette, hogy készül az elektromos Seven is!

Graham azonban hangsúlyozta, hogy ők nem úgy gondolkodnak mint a legtöbb gyártó, azaz nem mindent erre tesznek fel. Annyit már most elárult, hogy az elektromos változat picit nagyobb és kényelmesebb is lesz a mostaninál, de igyekeznek a súlyt kordában tartani. Ez nem lesz könnyű, főként az akkumulátor csomag miatt, viszont olyan tételekkel, mint a fékezési energiát hasznosító rendszer hiánya, próbálnak majd spórolni a kilókkal.

A gyáriak nagyjából úgy számolnak, hogy a villanyos járgány dinamizmusa a mostani 620R kivitellel lesz majd egyensúlyban. Ez a változat 2,8 másodperc alatt képes 100 kilométeres óránkénti sebességre katapultálni. A premierre valamikor 2026 környékén számíthatunk.

Mindez szép és jó, de mi lesz a klasszikus Lotus átiratokkal? A régi autók élményét kereső vásárlókat is megnyugtatta az igazgató: “Az a célom, hogy a belső égésű motorokat a lehető legnagyobb ideig fenntartsam, amíg találunk egy olyan motort, ami illik a termékünkhöz, de ez most egyre nehezebb. Mindenki méretet csökkent és azt turbósítja. Mi nem ebben hiszünk”.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button