Autós Hírek

Hosszabb kivitelben is megérkezett a Nissan Townstar

A Nissan a Townstar nagyobb változatát mutatta be Evalia néven. A kimondottan nagycsaládosoknak készülő járgány elérhető teljesen elektromos formában is, de azok is megtalálhatják a számításaikat, akik még a belsőégésű motorokban hisznek.

 

A Nissan azon kevés gyártó egyike, amelynek palettája még tartalmaz családi egyterűt is. Pár éve mutatkozott ugyanis be a Renault és Mercedes rokonsággal is rendelkező Townstar, most pedig bemutatták a hosszabb tengelytávval rendelkező kivitel is, az Evalia.

Ezzel a konfigurációval 3,1 méteres tengelytávról  és az alap kivitelhez képest 38 centivel hosszabb karosszériáról beszélhetünk, ami leginkább a belső térben fejti ki a jótékony hatását. Természetesen hétszemélyes, azaz három üléssoros belső elrendezés is kérhető a járgányhoz, ráadásul még ebben az esetben is marad 500 liternyi csomagterünk. Amennyiben nincs szükségünk az ülésekre, akkor azokat eltávolítva egészen 3750 literig bővíthető a pakolható tér, azaz akár bútorokat is szállíthatunk vele.

A Nissan közleménye szerint az utastér a kategóriában a legcsöndesebb, amit hangszigeteléssel és jó minőségű felhasznált anyagokkal értek el. Persze, ezt azért illik fenntartásokkal kezelni, hiszen a Townstar Evalia lényegében a Renault Grand Kangoo testvérmodellje, ami ugyan tényleg csendes, de azért nem biztos, hogy a prémium kategóriába sorolná be az ember.

Hajtásláncok tekintetében kétféle lehetősége van a megrendelőknek. Akik még nem akarnak elektromos irányba elmozdulni, azok az 1,3 literes 130 lóerős benzines motort kérhetik. Dízel lehetőség nincs.

A teljesen elektromos hajtás a másik alternatíva. Ebben az esetben egy 122 lóerős elektromos motor jár, mely egy 45 kWh teljesítményű akkumulátorból nyeri az energiát. Ez megegyezik a Renault E-Tech furgonoknál használt konfigurációval, azaz itt is 265 kilométeres hatótávval számolhatunk, amely inkább városi közlekedésre teszi alkalmassá az újdonságot, nem ezzel fog külföldi nyaralásokat lebonyolítani a család.

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button