Autós Hírek

A Mount Panorama nem mindig versenypálya. Ezt nézte most be egy túlfűtött sofőr

Aki követi az autóversenyzés világát, annak nem mond újat a Mount Panorama, azaz Bathurst versenypálya. Csak hogy ez egy utcai pálya, amire ha nincs éppen verseny, a sebesség korlátozások ugyan úgy vonatkoznak. Ezt nézte be egy BMW tulaj és súlyos árat fizetett érte.

 

Számtalan rangos versenynek ad helyet a Mount Panorama versenypálya, mely Ausztráliában, Bathurst városa mellett található. Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a nyomvonal csak akkor versenypálya, amikor éppen futamot rendeznek rajta. Normál hétköznapokon megnyitják a közúti forgalom előtt. Ennek fényében ilyenkor a közúti közlekedés szabályai vonatkoznak a legendás pályára is, amibe beletartozik a 60 km/órás sebességkorlátozás is. Ezt nem tudta most egy kedves “delikvens”, akinek az esetéről a helyi rendőrség számolt be egy Facebook bejegyzésben.

Történt ugyanis, hogy egy 3-as BMW sofőrje azt hitte, hogy mindent szabad, ezért 119 kilométeres óránkénti sebességgel tépett a lefelé vezető egyenesben, csak hogy nem sokkal mögötte a helyi rendőrség sebességmérővel felszerelt járőrautója haladt. Természetesen le is kapcsolták a gyorshajtót, aki mondhatni nem elhanyagolható büntetéseket szedett így össze.

A helyi rendőrök nem szórakoztak, azonnal kiállították a 2560 ausztrál dollárról (550 ezer forint) szóló csekket, a rendszámot pedig a helyszínen leszerelték az autóról. Mindezek mellett 6 darab előéleti pontot is begyűjtött az illető. Drága volt az a csapatás, de hát nem minden nap téved az ember egy “versenypályára”.

képek forrása: Traffic and Highway Patrol Command – NSW Police Force

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button