Autós Hírek

Vadmacskák véreztek el Goodwoodban

A Goodwood Festival of Speed idén is ritka járgányokat és benzingőzös szórakozást tartogatott a közönségnek. Meg persze baleseteket. A Jaguar például kiemelkedően teljesített most ebben a kategóriában.

 

A Goodwood Festival of Speed (rövidítve csak FoS) már évtizedek óta a benzinvérűek legnagyobb ünnepe. Legendás klasszikusok, méregdrága különlegességek teszik tiszteletüket évről-évre, amiket ráadásul nem csak statikus bemutatón lehet megnézni, hanem működés közben is. Persze, ez magában hordozza a baleset veszélyét is. Ennek értelmében sajnos idén is törtek a vasak, ráadásul egy márka igencsak kiemelkedett ebben a kategóriában, avagy nem kímélte a sors most a Jaguar klasszikus versenymodelljeit.

Az első incidensre az esemény utolsó napján került sor, és egy ritka XJR-12D Group C Le Mans-versenyautóval történt meg a baj. A felfutó versenyen a kimagasló tiszteletnek örvendő brit pilóta, Justin Law vesztette el az uralmát az 1000 lóerős járgány fölött, majd a szalmabálák közé csúszott. Értelemszerűen az autó hátulja sérült meg komolyabban, a pilóta sérülés nélkül úszta meg az esetet.

Nem sokkal később megjelent a pályán egy csupán 53 darabos szériában készült XJR-15 is, melynek sofőrje szintén nem tudta meglovagolni eredményesen a 456 tagú ménest. Ebben az esetben a sportkocsi eleje sínylette meg az akciót, személyi sérülés szintén nem történt.

Persze, mindkét esetben óriási anyagi kárról beszélhetünk, de ez benne van a pakliban. Inkább adjunk hálát az égnek, hogy van, aki még ezt a kockázatot is bevállalja és láthatunk mi is mozgás közben ilyen ikonikus gépeket.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button